Füssy Angéla Az Ügy

El tudják képzelni azt, hogy vásárolnak egy lakást , amihez akár még komoly hitelt is felvesznek , majd az a lakás soha ne legyen az önöké, és még az árát se kapják vissza? Ez történt tizenöt tatabányai családdal, akik tizenöt éve járják kálváriájukat. Többen mindenüket elveszítették, azért, mert hittek egy cégnek, hogy az majd felépíti álmaik otthonát. Annyira hitték, hogy előre ki is fizették. Aztán a beruházás bedőlt, az építő cég csődbe ment és még 2007-ben elkezdték a felszámolását.

Ahogy múlnak az évek, egyre csökken az esélye, hogy a lakásvásárló károsultak megkapják a lakásaikat - ha egyszer el is készülne a társasház. A 15 éve kifizetett ingatlanok ma már körülbelül a háromszorosát érik. A hoppon maradt építtető családok közben már azt sem tudják, kitől kellene visszaköveteljék a pénzüket. A társasház, vagyis telek, amin a félkész épület áll, ugyan is az ügyletbe való bevonásuk nélkül tulajdonost cserélt.

És nem más szakíthat sokat a kész állapotában milliárdos értékű ingatlanon, mint a Szeviép család, akiknek már több száz kisvállalkozó megkárosítása, sok esetben tönkretétele szárad a lelkén.

Nézzétek vissza a teljes adást!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye