Nem elég az ellenzéknek a hatalmas bukta
, majd az azt követő filézés, amit egymással csinálnak
, közben visszaérkeztek az igazi nagymenők, mint a remek képeiről és síkos kezéről ismert Gréczy Zsolt, Gyurcsány egyik jobbkeze. ✋ A saját magáról ocsmány pornóképeket készítő DK-s politikus most tanácsokat osztott kioktató hangon oktatásügyben egy bizottsági ülésen, ahol rendről és tisztességről hadovált magabiztos arccal. Hihetetlen az ellenzéknél az a mentalitás, amit Gréczy is képvisel, hiszen bujdosás helyett büszkén feszít és oktat a saját nemi szervét boldogan fényképező gyurcsányista
, és pont az oktatást vette ostrom alá. Elvégre a kultúra az kultúra, főleg kommunistáéknál. A Karantén azonban foglalkozott Fegyőr parlamenti makogásával is, hiszen a Momentum bukott pártelnöke Gréczyhez hasonló magabiztossággal jelentette ki, hogy csak az ellenzék sorai állnak demokratákból, és jó nagyot rúgott ismét több mint hárommillió emberbe. Jávor Benedek sem hagyta abba a polgárpukkasztást, ugyanis a 0.3 százalékos Párbeszéd brüsszeli gúnárja, aki 32 millió helyett már 112 millió forintot kap egy évben
, pont a pénzekről beszélt egy listáról bejuttatott roma képviselővel, akivel a mérhetetlen Párbeszéd minden támogatásával a hátuk mögött kijelentették, hogy az 1 százalékot meg sem közelítő párt képviseli a társadalmat és a hazai cigányságot. Végül Márki-Zay Péter javított a napi mosolymennyiségen, hiszen rajta már idegeskedni sem tudunk, a bukott baloldali miniszterelnök-jelölt ugyanis újabb zagyvaságokkal vétette észre magát, miközben lassan senki sem marad már mellette régi harcostársai közül. Nézzétek most is a Karantént! 
/posztok.hu










