

Szép gárda gyűlt össze a legutóbbi #Számokéstények-be
, hiszen Trombitás Kristóf mellett ott volt Kohán Mátyás, a Mandiner külpolitikai újságírója 
, Kovács András, az Origo belpolitikai rovatvezetője
és Magyari Sándor, a posztok.hu egyik alapítója. 
Kezdésként természetesen beszéltek arról a méltatlan helyzetről is, amibe a Pesti TV
került és jó volt hallani, hogy a kollégák mind kiálltak a közösség mellett.
A prímet azért a bel- és külpolitikai témák adták.
Kohán Mátyás felvezette, hogy az ellenzék pártjai közül páran Budapest-párttá válnának, ami persze a kormányváltáshoz nem elég, de legalább valami koncepciót sugall. 
Az olajembargós törekvések kapcsán pedig Magyari Sándor jegyezte meg, hogy totális kudarcok voltak az eddigi szankciós csomagok.
Végül Kovács András tette hozzá, hogy a német kormány akár már a közeljövőben megbukhat, ha minden így megy tovább.
Nézzék vissza az adást! 


2010 óta tölti be…
„Egy ócska,…
„Nincs miről beszélni. Ne aggódjatok…