Trombitás Kristóf Hópelyhek olvadása

Ezúttal extra vendéggel jelentkezett a műsor , hiszen Gábort Horváth Tamás, a Védett Társadalom Alapítvány sajtómunkatársa , a vdtablog hu főszerkesztője helyettesítette, nagy sikerrel.

Kezdésként egy aktuális, ám igen ocsmány és undorító ügyről beszéltek, egy jobbikos vezetők által is meglátogatott bulin elkövetett nemi erőszak kísérletéről, ahol a gyanú szerint a párt egyik országgyűlési képviselő-jelöltje Szilágyi György, akkor parlamenti képviselő barátnőjével erőszakoskodott.
A párt és szövetségesei pedig hónapokig kussoltak minderről, emberalatti minőséget képviselve.

Szóba került még az ukrán-orosz háború is , a kisebb arcfelületet is mutatható ukrán politikusok, az embargók, végül pedig a Parlament alakuló ülése is.
Sőt, még Osváth Zsolt rettegését és Orbán Viktorral készült szelfijét is kielemezték.

Nézzétek vissza az adást!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye