𝗞𝗼𝗰𝘀𝗶𝘀 𝗠𝗮́𝘁𝗲́: 𝗯𝗮́𝗿 𝗮 𝗠𝗼𝗺𝗲𝗻𝘁𝘂𝗺 𝗮𝗿𝗿𝗼́𝗹 𝗯𝗲𝘀𝘇𝗲́𝗹, 𝗵𝗼𝗴𝘆 𝗻𝗲𝗺 𝘂̈𝗹 𝗯𝗲 𝗮 𝗽𝗮𝗿𝗹𝗮𝗺𝗲𝗻𝘁𝗯𝗲, 𝗮 𝗯𝗶𝘇𝗼𝘁𝘁𝘀𝗮́𝗴𝗶 𝗵𝗲𝗹𝘆𝗲𝗸 𝗲𝗹𝗼𝘀𝘇𝘁𝗮́𝘀𝗮́𝗿𝗼́𝗹 𝘀𝘇𝗼́𝗹𝗼́ 𝘂̈𝗹𝗲́𝘀𝗲𝗻 𝗼𝘁𝘁 𝘃𝗼𝗹𝘁𝗮𝗸

Hatalmas győzelmet aratott a Balaton környékén is a Fidesz-KDNP 🟠 pártszövetség, a Somogy 04-es választókörzetben induló Witzmann Mihály például egyéniben ezerhatszáz szavazattal kapott többet , mint a lista, amire nagyon büszke. A politikus keményen megdolgozott a győzelemért, hiszen több mint kétezer-kétszáz rendezvényen vett részt a térségben és több mint ezerhétszázan vettek részt a fogadóóráin. A képviselő szerint a legmocskosabb kampányon vannak túl, de a térségben elért kormányzati eredmények, és az emberekkel kialakított jó kapcsolat meghozta az eredményt. A rendezvényen részt vett a Fidesz frakcióvezetője is, aki reagált arra, hogy a Momentum 🟪 feltételekhez köti részvételét az alakuló ülésen. Kocsis Máté elmondta, hogy a frakciók egyeztetésén – ahol a bizottsági helyekről volt szó – már részt vett a Momentum delegációja, ezért valószínű, hogy részt fognak venni a parlament munkájában is. Korábban már lehetett arról hallani, hogy Kocsis Máté fogja átvenni a belügyminisztérium vezetését, de kérdésünkre azt mondta , hogy erről nem volt szó. Az új nemzeti blokk kialakulásának igényéről pedig azt mondta: az ellenzék becsapta választóit azzal, hogy a baloldal összefogott a Jobbikkal, ami miatt elfordultak tőlük a választóik. Ha Magyarországon a baloldal boldogulni akar, akkor a mostani baloldalnak A-tól Z-ig mennie kell – tette hozzá Kocsis Máté.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye