Szűcs Gábor Pesti riporter

A LIBE bizottság ismét megtámadta a magyar gyermekvédelmi törvényt. 🧒 Az Európai Parlament állampolgári jogi szakbizottságában szerdán, a képviselők a magyarországi LMBTQ-személyek 🏳‍ jogairól és a magyar gyermekvédelmi törvényről folytattak vitát. Kovács Attilát, az Alapjogokért Központ projektvezetőjét kérdeztük erről , illetve arról, hogy Ukrajna vajon teljesítette-e az EU által megszabott emberjogi feltételeket, hiszen úgy tűnik az Európai Biztosság az EU-tagállamokkal fizettetné meg Ukrajna újjáépítésének az árát. Ezt követően Palóc André, a Századvég vezető elemzője volt a vendégünk annak apropóján, hogy Hadházy Ákos folytatja a bukott baloldal halálkampányát. Az ellenzéki politikus ezúttal Orbán Viktor egészségi állapotába állt bele. A #PestiRiporter harmadik részében Szász Péter, vallástörténésszel beszélgettünk Orbán Viktor vatikáni látogatásáról, illetve arról is kérdeztük a szakértőt, hogy a Szentatya támogatja-e a magyar kormányt, tekintettel arra, hogy az ellenzék nemrég még azt hazudta , hogy Ferenc Pápa nem hajlandó találkozni a magyar miniszterelnökkel.
Nézzétek vissza a teljes adást!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye