Az RB Leipzig lesz ott a Német Kupa döntőjében! 👏🇩🇪🏆
Már az ellenzéki szavazóknak is elegük van
Gyurcsány Ferencből, aki szerintük igazán nyugdíjazhatná magát
, de a DK marok Zsoltija és kiskukaca, Gréczy Zsolt megvédte a szektafőnökét, és kijelentette ☝, ő a legjobb versenyző a váltóban - ezen hahotáztak
Szarvas Szilveszterék a #Pestigaleri-ben, de még csak nem is Gréczy véleményén, hanem előéletén és személyén. "A Parlamentben majd kéne mellé egy koronaőr, hogy véletlenül se nyúljon semmihez" - hangzott el a galeriben.
Ritkán értünk egyet Pottyondi Edinával, a Momentum 🟪 korábbi csillogó szemű politikusával, most már influenszerrel, de ezúttal igen
, hiszen kőkeményen kiosztotta Jakab Pétert. Erről beszéltek
a Pesti galeri tagjai a műsorban, de Szarvas Szilveszterék gyorsan nyomatékosították, hogy Pottyondi végig hallgatott a kampányban
, akkor még véletlenül sem bántotta szeretett Jakab Péterét. Persze, most Edina az ellenzék furkósbotja és propagandistája, akivel a Jobbikot le akarják választani az összefogásról.
A saját, virágcserepes és mécseses fűtési videójukat
is képesek alulmúlni a németek
, akik ezúttal azt üzenik polgártársaiknak, hogy ne fürödjenek, csökkentsék az energiaköltségeiket.
Ez a téma is előkerült a Pesti galeriben, amelyből kiderült az is, hogy tekintélyes német újságok
is beleálltak az ottani új kampányba, és a német média már bőrgyógyászok segítségével is mossa a németek agyát
, akik azzal érvelnek, hogy 3 hét után a kellemetlen testszag is elmúlik. Egészen döbbenetes!
Nézzétek vissza a teljes adást! 
Az RB Leipzig lesz ott a Német Kupa döntőjében! 👏🇩🇪🏆
Simán nyert a PSG az Angers otthonában, de még nem ünnepelheti a bajnoki címet! 



Szoros mérkőzés után a vendégek örülhetnek: nyerni tudott az Arsenal a Chelsea Football Club otthonában! 🏴

A 92.percben döntöttek a hazaiak: az RB Leipzig lesz ott a Német Kupa döntőjében! 

