Csárdi Antal mostanában Márki-Zay Péter babérjai törhet
, hiszen szinte naponta kerül szembe az igazsággal, és valahogy mindig lefejeli az ajtót.
Az ellenzék belvárosi és I. kerületi jelöltje ugyanis okirathamisítási
ügye miatt került a reflektorfénybe, amelyre egyszer sem sikerült egyenes választ adnia.
Erről is beszélgetett a Karanténvlogban Szabó Gergő, valamint állandó vendégei, Szalai Szilárd és Dezse Balázs, az I. kerületi önkormányzat fideszes 🟠 képviselője, Gulyás Gergely Kristóf pedig első kézből tudott részletesen beszélni Csárdi és V. Naszályi Márta, az ellenzék I. kerületi polgármesterének zavaros ügyeiről és semmittevéséről. A srácok részletesen kivesézték Bősz Anett, a Gyurcsány-szektához betagozódott Liberálisok rendkívül szánalmas etűdjét, aki gyurcsányista létére a jobboldal megszorításaitól félti az országot. A műsorban szóba került Kunhalmi Ágnes, aki végre őszinte volt
, de ebben sem volt köszönet, mert napok óta próbálja kimosni magát az őszinte szavakból, melyekben elismerte a kormány munkáját a háborús helyzet megoldásában, melyet szerinte az ellenzék is hasonlóan oldott volna meg.
Itt volt végül Cseh Katalin is, aki feladva a nemzeti érdekeket, nem csupán beállt a szégyenteljes baloldali sorba az ukránoknak történő fegyverszállítást illetően, hanem az ukránok kéréseit és akaratát tartotta elsőrendűnek, nem foglalkozva a saját hazájával.
Itt tart most a baloldal, érdemes mindenkinek végiggondolni április 3-án, hogy milyen jövőt álmodott meg magának, a családjának és a hazájának. Soha többé baloldalt! Nézzétek most is a Karantént! 
/posztok.hu










