Látványos agresszivitással reagált Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője a #PestiRiporter azon kérdésére , hogy vajon mégis mi szüksége lehetett arra a meghatalmazásra, amelynek állítólagos meghamisítása miatt nyomozás 🕵️‍️ indult az összellenzék belvárosi képviselőjelöltje ellen. A politikus ugyan ezúttal már nem tagadta, hogy létezik a meghatalmazás, helyette csupán azt ismételgette, hogy “nem áll érdekében válaszolni” a feltett kérdésre, egyúttal pedig rágalmazásért mindenkit feljelent, aki ezzel az üggyel foglalkozik. A választókerületben nagy divatja van az okiratokkal való gyanús machinációknak; az I. kerület párbeszédes polgármestere, V. Naszályi Márta ügyében is közokirat-hamisítás gyanúja miatt nyomoz a BRFK korrupciós osztálya. ️ A Várnegyed képviselőtestületének csütörtöki ülésén emiatt demonstrált a helyi Fidelitas, amelynek vezetői a performanszot követő rövid sajtótájékoztatón kifejtették: tűrhetetlen a baloldal viselkedése, a kerületben élők pedig jobbat érdemelnek a különböző hamisításokkal vádolt politikusoknál.

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye