Fábry Szabolcs Krokodilagy

Az utolsó márciusi #Krokodilagy-ban Fábry Szabolcs és vendégei foglalkoztak a több mint egy hónapja zajló orosz-ukrán háborúval , azzal, hogy Magyarország egy emberként fogott össze és folyamatosan segíti a háborús menekülteket mind ellátásban, mind elszállásolásban. A vidékfejlesztők megnézték hogy ebben a kiélezett helyzetben mi a magyar kormány és mi a magyar baloldal álláspontja, valamint miért küldenének MZP-ék fegyvereket Ukrajnába. Emellett szó volt a hazai ellenzék szerint jobboldali trollmédiákról is és megtudtuk, hogy melyik csatornára mondta Tordai Bence a “Patkány TV” kifejezést. A krokodilagyak a március 25-ei adásban kitértek az Agrár Széchenyi Kártya jelentőségére is és a vidék mint a magyar jövő egyik záloga is beszédtémájuk volt. Ezután szót ejtettek Böjte Csaba munkásságáról is, akit a napokban Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere Nobel-békedíjra jelölt. A műsorban pár percben Budaházy György perével és példátlan ítéletével is foglalkoztak. ️ A jobbágylelkűek megnéztek egy felmérést is, amely szerint Orbán Viktor és a Fidesz-KDNP támogatottsága még a külhonban is nagyon magas. Mindemellett a Krokodilnyelvtan, a Krokod(h)ill és a Krokodilnóta rovatokat is megtöltötték értékes tartalmakkal.
Nézzétek vissza a teljes adást!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye