Trombitás Kristóf Számok és tények

A #Számokéstények csapata ezúttal új, egyben ismerős arcot köszönthetett a csapatban: Dezse Balázs, a Pesti Srácok újságírója, a Pesti TV műsorvezetője, szerkesztője debütált. Mellette Kovács András, az Origó újságírója már visszatérő vendégnek számít, pláne Magyari Sándor, a posztokhu egyik alapítója, illetve a műsorvezető, Trombitás Kristóf.
Mint az elmúlt hetekben mindig, úgy az orosz-ukrán események, az erre adott gazdasági, illetve magyarországi, ellenzéki reakciók adták meg a műsor gerincét, de az adás elején természetesen azzal is foglalkoztak, hogy Novák Katalin személyében elsőre választottak nőt Magyarország köztársasági elnökének. 👩 Tette mindezt egy konzervatív többségű törvényhozás, példát mutatva ezzel a progressziónak is. Kovács András, aki ott volt az eseményen, ráadásul hozzátette , hogy nagyobb arányban választották meg Novákot, mint amekkora a kormánytöbbség, így ellenzékieket is meggyőzött, míg Róna Péterre, az baloldal jelöltjére kevesebben szavaztak, mint a hatpárti összefogás összessége.
Ami a határaink mellett zajló háborút illeti, Magyari Sándor azt tartotta érdemesnek kiemelni, hogy Oroszország egészen egyszerűen energiafüggőségben tartja Európát. Ha ezt nem veszik tudomásul az európai döntéshozók, azzal csak nekünk okoznak bajt és az USA-nak hoznak hasznot. Téma volt természetesen az ellenzéki reakciók összessége az orosz-ukrán háborút illetően. Trombitás Kristóf enyhe értetlenségének adott hangot, amikor felidézte, hogy kifejezetten rossz kapcsolatba akartak kerülni pár hónapja Kínával is, majd most Oroszországtól is elvágnának minden szálat. Ugyan miért érdekük az, hogy remélhetőleg nem valóra váló, de csekély reménnyel mégis táplálható választási sikerük után két világpolitikai szereplővel is lehetetlen legyen az együttműködésük?
Dezse Balázs erre megjegyezte, hogy az ellenzéki reakciók, gondolatok és elhatározások mögött teljesen felesleges logikát keresni.
A műsor végén még arra is jutott idő, hogy a csapat a balos sajtó szüntelen figyelmére is reagáljon, ugyanis heti szinten születnek cikkek a Számok és tényekről.
Nézzétek vissza az adást!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye