Trombitás Kristóf Számok és tények

A #Számokéstények e heti csapata Magyari Sándorból, a posztokhu egyik alapítójából, Kovács Andrásból, az Origo újságírójából ✍ és Kacsoh Dánielből, a Mandiner főszerkesztő-helyetteséből állt a műsorvezető, Trombitás Kristóf mellett.
Az adás témája nem is lehetett más, mint az orosz-ukrán háború, hiszen mindenkit ezt tart lázban.
Bár ezt senki sem várja el, de az ellenzék már önműködően zárná el az orosz gázt, nem mellékesen ezzel magyar családok millióinak havi több tízezres pluszköltséget okozva. Ahogy Kovács András fogalmazott, ez a cselekvés európai szinten azzal járna, hogy az emberek 20-25 százaléka veszítené el a munkáját.
Ennek ellenére Márki-Zay Péter vagy Kocsis-Cake Olivio konkrétan arról beszél , hogy akkor is meg kell szabadulni az orosz gáztól, ha erre nincs kötelező utasítás, az elvszerűség érdekében.
Magyari Sándor ezt azzal is kiegészítette , hogy az orosz ásványkincsekre egyszerűen mindenkinek szüksége van a világon , nem tehetünk úgy a nyilvánvaló agresszió ellenére sem, mintha ez nem így lenne.
Elkerülhetetlen volt, hogy a menekültkérdésről is beszéljenek a résztvevők. Itt Trombitás Kristóf fontosnak tartotta kiemelni, hogy végre kiderült, a baloldal 2015 óta szajkózott idegenellenessége is hazugság. Amikor ugyanis Magyarország az első biztonságos ország és a határainkon túl zajlik háború, fel sem merülhet, hogy ne támogatnánk a szenvedés elől menekülőket.
Kacsoh Dániel hozzátette, ebben a politikai helyzetben nagyon veszélyes lenne egy kormányváltás.
Nézzék vissza a műsorunkat!

Fordított a Fradi a Kisvárda elleni rangadón: Sztanyiszlav Csercseszov értékelése

Vezetett a Groupamában, de kikapott 2-1-re a Kisvárda a Fraditól: Révész Attila értékelése

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye