Bár több témát
is terveztek a srácok, de végül megint csak Ukrajna
maradt a középpontban. De most egy kicsit más irányból
, a pszichológia felől megközelítve, a (tömeg)pszichózis jelenségét kielemezve
sikerült értekezniük az első félidőben. Mert történt, hogy nyugaton illegalitásba vonult a józan ész
, munkaversenyt hirdetve jelentenek be újabb és újabb szankciókat, amelyek tulajdonképpen semmit nem érnek, viszont erényt lehet velük fitogtatni, illetve kifejezésre lehet velük juttatni az oroszok iránt érzett gyűlöletünket.
És a tömegpszichózisnak az is része, amikor 10 éve Magyarországon élő ukrán szomszédoknak kezdünk konzervet gyűjteni – igen, ez megtörtént. És ezek tulajdonképpen csak ártalmatlan bolondságok. Sokkal veszélyesebb, amikor embereket rúgnak ki a munkahelyükről azért, mert nem ítélték el elég hangosan és elég sokszor Putyin agresszióját.
Vagy csak azért, mert oroszok, és még le is köpik őket a repülőtereken. Aki meg kicsi árnyaltabban gondolkozik, esetleg úgy véli, hogy a megoldásnak része az is, hogy megértsük, miért jutottunk el idáig, akkor azokat meg is akarják ölni.
A második félidőben Varga László közgazdászt, Üllő alpolgármesterét látta vendégül
a Hobbista, aki ezúttal nem városvezetőként, hanem a KDNP politikusaként és közgazdászként szerepelt – ahogy ki is hangsúlyozta a beszélgetés elején.
Beszélt a városháza, a közművek és egyéb állami tulajdonú ingatlanok, cégek eladása körüli ügyekről; de nem csak arról a 10%-ról, amit jutalékként ilyenkor kifizetnek a buliban résztvevőknek, hanem arról a sok száz milliárdról
, amitől a magyar állam elesik, ha a bevétel és a profit külföldi tulajdonosoknál csapódik le. Rövid, de alapos és érthető magyarázatot kaptunk az inflációról, és végül szóba jött a Pest Megyei 7. számú Választókerületben (ahol Üllő is található) történt incidensről, ahol az ellenzéki összefogás helyi jelöltje összeverekedett a DK önkormányzati képviselőjével.
Nézzétek vissza a teljes adást! 
/posztok.hu







️


