Az első márciusi #Krokodilagy-ban
Fábry Szabolcs és vendégei több Márki-Zay Péterrel kapcsolatos témát
is érintettek, hiszen a baloldal miniszterelnök-jelöltje bőven szolgáltatja a megdöbbentő híreket.
Így szóba került MZP egyik legutóbbi kijelentése, miszerint Orbán Viktor a felelős az ukrán-orosz háborúért és hazánknak katonákat kellene küldeni Ukrajna megsegítéséért. A jobbágylelkű vendégek ezáltal foglalkoztak a keleti szomszédunkat ért fegyveres összecsapással
, kitérve arra, hogy Magyarország szinte egy emberként mozdult meg a háború elől menekülő kárpátaljaiak és ukránok megsegítéséért.
Mindemellett körüljárták az Ukrajna EU-s csatlakozási kérelmét, valamint Böjte Csaba menekülteknek és bajbajutottaknak intézett intelmeire is szántak pár percet. A krokodilagyak a március 4-ei műsorban kielemezték
, hogy az ellenzék állításaival ellentétben milyen jól élnek a balatonvidéki emberek is. Nagyné Legény Ildikó, Hajdúnánás alpolgármestere pozitív hírként megosztotta, hogy hazánkban a településükön nyílt meg az első Nők Háza.
Negatív témaként pedig a vesztegetéssel vádolt és a kenőpénz elfogadási botrányba keveredett baloldali politikusok ügye is sorra került az adásban. Természetesen volt Krokod(h)ill, Krokodilnyelvtan és Krokodilnóta is.
Nézzétek vissza a teljes adást! 
/posztok.hu








