Tegnapelőtt tartotta testületi ülését 🪑 a XV. kerületi önkormányzat, melynek egyik kiemelkedő témája volt b, hogy az ingatlankezelő cégüknek vezetőjét, Bokor István leváltsák. A fő problémát az jelentette az ülésen, hogy a baloldali képviselők nem értettek egyet abban , hogy meneszteni kell posztjáról Bokort, nem mellesleg két éve ők adtak neki bizalmat, most viszont bizalomvesztéssel magyarázták a döntést, bár erről ők is a testületi ülésen szembesültek. ️ Arról sem tudtak megegyezni, hogy nyílt vagy zárt ülésen tárgyalják a témát, végül annyira zártkörű volt a döntés, hogy a Pesti Riporter stábjának egy szobába kellett elvonulnia, nehogy a folyosóra kiszűrődjön a zárt ajtók mögött születendő ítélet ️ és az ezt övező esetleges nézeteltérés a balosok között. Bokor István a testületi ülésről csalódottan távozott, hiszen leváltották, és elmondása szerint meg sem hallgatták. Az önkormányzatnak három hónapot kellett volna "kibírnia", hiszen a cégvezető mandátuma ekkor járt volna le, de nem bírták ki, ami miatt akár munkaügyi perre is mehet Bokor István, ami milliókba kerülhet a hivatalnak - erre a Momentum 🟪 képviselője hívta fel a figyelmét szövetségeseink. A "leszámolás" azért is kiszúrás, mert Bokor István néhány hónappal áll a nyugdíj előtt.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye