Jeszenszky Zsolt Politikai hobbista

Lassan nem dobhatsz el ️ úgy egy követ nyugaton, hogy el ne találj vele egy teljesen hülye politikust. A Hobbista, az orosz-ukrán konfliktus farvizén evezve ️ azt elemezte, hogy az összes bajt annak köszönhetjük, hogy nyugaton szinte az összes kormány műveletlen és tanulatlan csalókból, agitátorokból és szemfényvesztőkből áll. Ha nem nyelveket nem beszélő, kamu diplomás emberek tárgyalnának Lavrovval Ukrajnáról, akkor több esélye lenne a keleti szomszédunknak. A leghülyébbek természetesen a német kormány tagjai, de a Rostovot nem orosznak gondoló brit külügyér és a gyári munkásból lett svéd külügyminiszter se semmi. Nem véletlen, hogy senki nem veszi őket komolyan, ahogy a kritikai fajelméletet és a gendert alapfelszerelésként hordó amerikai katonai vezetést is körberöhögik Kínában és Oroszországban.

A #PolitikaiHobbista szerda esti vendége Dr. Boros László, a Kaliforniai Egyetem korábbi, az Amszterdami Egyetem és a SOTE jelenlegi tanára nagyjából bombát hozott a stúdióba. Egy izraeliekből és ghánaiakból álló kutatócsoport a megállapította, hogy a maláriával szembeni védekezésben kulcsszerepet játszó gén egyáltalán nem véletlen mutáció, és egyáltalán nem fordul elő olyan helyeken, ahol nincs rá szükség. 🧬 Bár nekünk, laikusoknak ez így nem mond túl sokat, de a tudományos világ felbolydult tőle. Az egyik legfontosabb szakfolyóiratban, a Genome Research-ben megjelent kutatási beszámoló konklúziója az, hogy… NINCS VÁLASZ. Nem tudjuk az okát. Mindez azt jelenti, hogy a tudományos tényként kezelt, az iskolákban is tanított darwini evolúciós elméletet ki lehet dobni a kukába. És hogy mi köze ennek az egésznek Mózes ötödik könyvéhez , honnan ered az ősrobbanás gondolata , és hogy az ilyen kaliberű, az eddigi kánont átíró új felfedezéseket is el tudják-e nyomni a tudományos kutatást finanszírozó gyógyszer- és egyéb lobbik… arra viszont választ kaphattok az adásból.
Nézzétek vissza!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye