Szerkesztőségünk birtokába jutott egy beszélgetés , amelynek tanúsága szerint az óbudai baloldal fiatal aktivistáit egy diákszervezet közvetíti, első körben pedig semmi más feladatuk nincs a fiataloknak, mint elmenni a kampánymegnyitóra és ott ülni három órát. 🪑 Szabó Tímea egyébként folyamatosan azt hirdeti közösségi oldalán, hogy aktivisták jelentkezését várja. ️ Ellátogattunk, hogy saját szemünkkel győződjük meg arról, kik tüsténkednek a kampányrendezvényen, és valóban voltak fiatalok, de nem nyilatkozhattak , egyikük szerint pedig szimpla aktivisták, nem pedig diákmunkások. Sajnos stábunk nem tudott bemenni a rendezvényre, mert az esemény látogatása előzetes regisztrációhoz kötött, ami az egyik érdeklődő szerint korábban nem így volt, most viszont nevet és címet is kérnek a szervezők. A gyülekezőre egyébként fiatalok egy csoportja is érkezett, akik egy molinót tartottak a kezükben azért, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a baloldal által alkalmazott óbudai főkertész , Kerényi-Nagy Viktor közösségi oldalán arról értekezett, hogy fideszes politikusokat, köztük a miniszterelnököt szívesen látná felakasztva. A főkertészt Bús Balázs, a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselő-jelöltje feljelentette, a baloldal pedig ügyet sem vetett a történtekre. 🥱

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye