A #PolitikaiHobbista ismeretterjesztő percei
ezúttal a hűtőtorony vs. kémény kérdésben kerültek elő.
Erre azért volt szükség, mert egy átlagos muciológus és környezetvédelmi
aktivista ugyanúgy nem tud különbséget tenni a két műtárgy között, ahogy a kőszáli kecskét is rendszeresen összekeverik a hegymászóval, pusztán a hegy miatt.
A Hobbista elmagyarázta, mi célt szolgál az egyik és mi célt szolgál a másik, benne azzal a rendkívül meglepő információval, hogy a hűtőtoronyból sosem távozik füst, csak vízgőz.
Akkor sem, ha az árjafizika ezt megköveteli. Az árjafizika nem véletlenül került elő, hiszen a német közszolgálat fekete füstöt hamisított egy atomerőmű hűtőtornyai fölé, hiszen meg kell győzni arról a német lakosságot, hogy helyes döntés volt atomról kőszénre váltani.
Ugyan nem fenntartható, sem környezetvédelmi, sem gazdasági, sem társadalmi szempontból, de a zöldek elégedettek lehetnek, hiszen egy főre jutó morálból legalább annyit bocsátanak ki, mint szén-dioxidból. 
A teljes adást itt tudjátok megnézni: 👇
https://pestitv.pestisracok.hu/2022/02/08/a-halado-ellenzek-megint-egy-putyin-macron-asztalnyi-tavolsagra-volt-a-valosagtol-politikai-hobbista-heller-peterrel/
/posztok.hu








