#AzÜgy megszerezte azt a közhiteles dokumentumot
, amely bizonyítja, hogy Czeglédy Csaba 6 éven át ügyvédkedett úgy
, hogy az ügyvédi törvény szerint azt nem tehette volna meg, ugyanis céget vezetett.
A baloldal szombathelyi fenegyereke eleve úgy kezdte jogász pályafutását, hogy kijátszotta a törvényt. Ami mindezt bizonyítja, a saját vallomása, olyan ügyben, melyben magánvádlóként igazmondási kötelezettsége volt. Ha igaz, hogy a Human Operátor Zrt-t egy személyben irányította, a döntéseket egyedül ő hozta, az még okirat hamisítás is
, a hivatalos cégadatok szerint ugyanis a zrt-t igazgatóság vezette. Ha saját vallomása még sem lenne igaz, az pedig hamis tanúzás, amit a törvény 5 évig terjedő börtönnel rendel büntetni.
️ Azt már csak halkan kérdezzük: ha Czeglédy 6 éven át védte Gyurcsányt és az elvtársakat úgy, hogy nem lehetett volna ügyvéd, az nem álképviselet véletlenül? Mi lesz azzal a több tucat büntető és egyéb üggyel, amiben így született ítélet, határozat? Erre mintha senki sem tudná, vagy akarná megadni a választ. Spongyát rá??? 
Czelédy vallomása, amit az Ügyben bemutatunk mellesleg a 6 milliárdos költségvetési csalás büntetőügyében egy beismerő vallomással is felérhet. Budai Gyula meg is küldte az iratot a Legfőbb Ügyészségnek.
Nézzétek vissza a teljes adást! 
/posztok.hu










