Jeszenszky Zsolt Politikai hobbista

A Hobbista az évtizedünk legkurrensebb témájával kezdett kedden: az elektromos autózással. Arra jutott, hogy hiába keltik a Tesla halálhírét, egyedül annyi autót értékesít, amennyit az összes vetélytársa együttvéve. Vagyis a Tesla az elektromos autózás Orbán Viktora, mindig megírják, hogy megbukott, aztán jön a következő kétharmad. Persze itt sem lehet megkerülni a muciológiát. ️ Ugyanis ők úgy szeretnének nulla kibocsátású elektromos autókat használni, hogy közben nincs az eszközben akkumulátor , hiszen az szennyezi a környezetet. De ha mégis kell bele, akkor legalább ne mi gyártsuk azokat. A végén pedig ott állunk egy halom haszontalan muciológussal, miközben úgy akarunk e-autózást, hogy nem tudunk fizetni érte.

Kína nem véletlenül nyeri meg a 21. századot. A II. világháború tanulságaiból eredő decanionalizált tőkének köszönheti a sikerét. Hogy a franciák és a németek ne háborúzzanak többet Elzász-Lotaringiáért, illetve a Ruhr-vidékért, vagyis a vasérc és a szén fegyverek nélkül is egymásra találhasson a kohókban, elvetették a kapitalizmus nemzetiségét. És mivel mindennek van következménye, ennek az lett, hogy minden Kínába költözött.

A második részben Radnai Péter érkezett a vendégfotelbe. És mivel már régóta azon igyekszik, hogy ne a Playboy egykori főszerkesztőjeként emlegessék… Jeszi egyből erről kérdezte. Persze, nem szégyelli, nincs is mit, és kifejezetten érdekes feladat volt számára, aki korábban televízióknál dolgozott. Most ismét: a Spektrumon, illetve a YouTube-on látható az az izgalmas riportsorozata, amelyben a magyar televíziós egykori ikonjaival, korai “influenszereivel” beszélget, Vitray Tamástól Szinterár Miklóson és Feledy Péteren át Egri Jánosig. Érdekes beszélgetés alakult ki arról , hogy a hazai televíziózás akkori meghatározó arcai a lehetőségeiket, sikereiket mennyire köszönhették a családi-pártállami hátterüknek, és mennyire a tehetségüknek és az elvégzett munkájuknak. A világ nem fekete-fehér, részletek a műsorban.

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye