Menczer Tamás volt a #PestiRiporter
első vendége, aki arról is beszélt, hogy “Nem akkor kell védekezni valami ellen, amikor a probléma az ajtón belül van.
Akkor kell védekezni, amikor arra lehetőség van”, de szóba került az is, hogy Brüsszel kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a gyermekvédelmi törvény miatt.
Az államtitkárral beszélgettünk még az EU bevándorláspolitikájáról és arról is, hogy már bebizonyosodott: Márki-Zay Péter egy bevándorláspárti politikus.
Itt volt velünk Szilágyi Ákos, a Magyar Trikolór Gála szervezője, aki a magyarság megmaradásáról is beszélt. Az adás harmadik részében kifaggattuk Bohár Dani kollégánkat is, aki a Hungary Helps program keretein belül Kenyában forgatott, ahol egészen hihetetlen dolgokat tapasztalt.
Bohár Dániel útjáról a Pesti TV A riporter című műsorában láthatnak hosszabb beszámolót vasárnap este 20 órakor.
Nézzétek vissza a teljes adást! 
/posztok.hu








