Jeszenszky Zsolt Politikai hobbista

Orbán Viktor azon kevés politikusok közé tartozik, akinek van humora. Egyáltalán nem az a karótnyelt, állandóan felajzott, felháborodott, hisztérikus állapotban világvégéről dühöngő közszereplő, akikből oly sokat láthatunk nemzetközi és hazai vizeken. A kongresszusi beszéde is annyira szórakoztatóra sikerült, hogy a Hobbista pár percig foglalkozott vele.
A hópelyhek már azon is megsértődnek , ha egy színész antagonistát formál meg
Gubás Gabit árulónak tartja a haladó baloldal, mert színészként eljátszott egy szerepet. Ez pedig – ezek szerint – megbocsáthatatlan bűn. A Hobbista végigvette, ki milyen negatív szerepeket játszott el a múltban, kezdve Jumurdzsáktól Lex Luthorig bezárólag, akiket akkor elfelejtett meghurcolni a progresszió, pedig antagonistát formáltak meg. 🦹‍
A Napi.hu pedig még mindig ott ragadt fejben, hogy a Sinopharm vakcina ellen hergelnek, ehhez pedig most éppen a szerb halálozási adatokat magyarázzák félre. A Hobbista valós adatokból levont logikus következtetésekkel világított rá, miért nem érdemes a független-objektív sajtóból (FOS) tájékozódni.
Mivel Kurtz ezredes a mentolos fogkrémet a hétvége óta egy csomag vattának érzi, így kihasználva a távollétét, a Hobbista csapata egy művészemberrel, művészetről merészelt beszélgetni a második félidőben. Berecz István néptáncos és népzenész (mellesleg végzett jogász) az elmúlt hetekben kisebb vihart kavart a sajtóban: kiállt a magyar néptánc hagyományai, az annak szerves részét képező hagyományos nemi szerepek mellett, szemben az LMBTQ-világ legújabb nyomulásával, amely a férfi és a nő helyett “vezetőként” és “vezetettként” szeretné ezeket újraértelmezni. Szó esett emellett arról is, hogy a magyar néptánc elismertsége külföldön sokszor nagyobb, mint itthon, és hogy vajon lehetne népszerűbbé tenni a magyar fiatalok szélesebb körében is, akik sokkal lelkesebben mennek salsát, tangót, forót, és egyéb, főleg latin táncokat tanulni. 💃🕺 Jeszinek egy formabontó ötlete is van erre, az adásból kiderül, mi az...
Nézzétek vissza a teljes adást!

Rengeteg lengyel szurkoló olyan táblával érkezett a meccsre, amelyen a mieinknek üzentek, és kérték el a mezüket. 👏

A magyar válogatott játékosai pedig a lefújás után ki is mentek a drukkerekhez, és…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye