Jeszenszky Zsolt Politikai hobbista

Márky-Zay egy fura jelenség, a Hobbista Pluszban őt próbálták megfejteni a professzorok és a sapkások. Arra jutottak, hogy olyan, mint egy eszelős közép-nyugati vándorprédikátor a '20-es évek Amerikájából, aki kiűzi a démonokat a faluból és kézrátétellel gyógyítja a korrupciót. Gyurcsányt is nem le-, hanem megváltotta, ő már tiszta, hiszen összefogott Márki-Zayjal a gonosz ellen. Viszont semmiképpen sem konzervatív, kivéve, ha a konzervativizmust az SZDSZ szemüvegén keresztül értelmezzük, mert akkor az tényleg kimerül a népdalokban és a templomok látogatásában.
Brüsszel kitalálta, hogy aki Lengyelországot akarja hívni, az Brüsszelbe telefonáljon, mert a lengyelek méltatlanok az önálló államiságra. Gerő szavaival élve tényleg kialakult az az abszurd helyzet, hogy a problémákat nem párbeszéd útján akarják elintézni, hanem egyenesen megtiltják a párbeszédet. Az EP ugyanis azért pereli a Bizottságot, mert azok megpróbáltak társalogni, miközben egyoldalúan protektorátussá is lehet nyilvánítani tagállamokat. Például úgy, hogy az Európai Parlament kijelenti, hogy a lengyel Alkotmánybíróság illegitim, és nem jogosult állást foglalni... A LENGYEL ALKOTMÁNNYAL KAPCSOLATBAN!!444!!!
Nézzétek vissza a teljes adást!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye