Szűcs Gábor Polbeat pankráció

A mai #PolbeatPankráció-ban, Nagy Józsefnek köszönhetően, az e heti Mészáros Lőrinc-kvótát is sikerült teljesíteni, ezt követően pedig a LIBE-bizottság Magyarországon töltött három napját, a várható konklúziójukat, illetve a tagok személyét vettük górcső alá.
A harmadik boríték rejtette az adás Fekete-Győr negyedét, amelyből megtudhattuk, a pártelnök nem biztos, hogy a választásokkor is a "mozgalom" vezetője lesz, tekintve, hogy csúfos lebőgése után - az előválasztás első fordulójában 3,4 százalékot kapva - bizalmi szavazást kért magával szemben.
Utolsó témaként szintén az előválasztás jött elő, itt azonban a második és harmadik helyezettek "összeállásáról" beszélgettünk Csizmadia Tamással, Huth Gergellyel, Nagy Attila Tiborral és Nagy Józseffel.
Nézzétek vissza a teljes adást!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye