Ferkó Dániel Pesti riporter

A #PestiRiporter október 5-ei adásában Ferkó Dániel először Békés Mártonnal, a XXI. Század Intézet igazgatójával beszélgetett A Nagy Terv- A Soros-birodalom Közép- és Kelet-Európában című könyvéről , valamint szóba kerültek a külföldi szolgálatban álló magyar pártok is. Emellett a PestiSrácok.hu a műsorban ajánlotta fel saját, a 2006-os eseményeket ábrázoló fényképeit a XXI.Század Intézetnek. Mindehhez egy kedves nézőnk is hozzászólt. Második vendégünk Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója volt, akit az október 13-án esedékes, Hunyady Sándor: Feketeszárú cseresznye című színművének bemutatójáról és a darab jelentőségéről kérdeztünk. Ferkó Dániellel továbbá arra keresték a választ, hogy ma Magyarországon milyen a jobboldali kötődésű színházigazgatók helyzete, és hogy Nemcsák hogyan látja a fővárosi, illetve az állami fenntartású színházak jövőjét. A műsor harmadik részében megnéztünk egy, a BKV hajózással kapcsolatos riportot, valamint Bohár Dániel Kumin Ferenccel, Nagy-Britannia fővárosának magyar nagykövetével készített interjúját is megtekintettünk. Emellett a PestiSrácok.hu friss híreivel is foglalkoztunk, illetve folyamatosan figyelemmel kísértük a Pesti TV Facebook oldalán élőben közvetített adásunkhoz érkezett kommenteket.
Nézzétek vissza a teljes adást!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye