Füssy Angéla Az Ügy

Ha azt hitték volna, hogy az előadóművész szerepében tetszelgő nőnek öltözött szőrös férfiak, azaz drag queenek csak a haladó nyugat termékei, hát tévednek. Sokan azzal kritizálták a gyermekvédelmi törvényt, hogy az teljesen indokolatlan, hiszen Magyarországon például olyanok, hogy drag queenek nincsenek is. Vagy ha véletlenül vannak, a gyerekek velük nem találkoznak. 🧒 #AzÜgy riportjában bemutatjuk, hogy a drag queenek ma már itt vannak közöttünk, egyre többen lépnek ki a melegbárok falai közül és mutogatják szexuális identitásukat, mintha az valami produktum lenne, a nyílt utcán. Olyan szórakozóhelyet is bemutatunk, ahol a drag queenek 5-6 éves kisgyermekeknek vonaglottak egy Liszt Ferenc téri teraszon.
Riportunk után döntsék el, mindez jelent-e veszélyt a gyermekeinkre, okkal mondta-e a törvényalkotó, hogy szigorú határokat szab az LMBTQ propagandának.
Nézzék vissza a teljes adást!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye