Az utolsó augusztusi #Krokodilagy-ban Fábry Szabolcs és vendégei a Balatonnal foglalkoztak, körüljártak sok olyan témát, melyben a magyar tenger volt a főszereplő.
Így megnézték, hogy a baloldal állításaival ellentétben mennyire drága a Balaton, valamint az ide érkező hazai és külföldi üdülni vágyók költségeiről is szót ejtettek.
Elhangzott, hogy a polgári kormányunknak köszönhetően kétszer több magyar tud nyaralni, mint a szocialisták idején. A nyár végi adásban kitértek arra is, hogy az ellenzék, a baloldali média hogyan próbálja aláásni a hazai turizmust, valamint milyen alternatív balatoni realitást mutatnak be a propagandájukban. 
Nézzétek vissza a teljes adást! 
/posztok.hu










