Szabó Gergő Pesti riporter

Az augusztus 10-ei Pesti riporterben Szabó Gergő először a politológus Deák Dániellel, a XXI. Század Intézet vezető elemzőjével beszélgetett az ellenzéki előválasztás lehetséges kimeneteléről, valamint azt is körüljárták, hogy a DK kormányra kerülésekor egyszerűen a kukába dobná az Alaptörvényt. A műsorvezető a második részben Nacsa Lőrinc országgyűlési képviselőt, a KDNP frakciószóvivőjét kérdezte a gyermekvédelmi népszavazásról, illetve a mesekönyveknek álcázott, egyre erősödő LMBTQ-propagandára is kitértek. A műsor harmadik vendége Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke volt, akivel körüljárták, hogy az augusztus 24-én kezdődő Paralimpiára hogyan készülnek a magyar parasportolók. 💪 Illetve szó esett arról is, hogy az idei ötkarikás játékok után a paralimpikonjaink milyen sikerek elé néznek majd Tokióban. Mindehhez egy kedves nézőnk is hozzászólt, illetve a PestiSrácok.hu friss híreivel is foglalkoztunk, és két érdekes riportot is megnéztünk.

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye