Fábry Szabolcs Krokodilagy

Az első augusztusi #Krokodilagy-ban Fábry Szabolcs és vendégei először a balatonberényi harangszó betiltásról és a vidéki értékek védelméről beszélgettek. Majd áttekintették a társadalmi párbeszédek, így a nemzeti konzultációk szerepét és jelentőségét is. Emellett szóba került a "szeretet jegyében működő" ellenzéki összefogás is. A Krokodilnyelvtan keretében megfejtették a nyakleves fogalmát, amiből egy párat ki is osztottak a baloldal nagy szájhőseinek. 🤚 Így érintették a Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt szegedi lakossági fórumán kialakult lökdösődést is.
Ezután a gyermekvédelmi népszavazás miatt dühbe gurult Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára is beszédtéma volt. De a DK-s politikusok pártját fogó, a honfoglaló hőseinket mocskos migránsoknak tituláló Tóta W. Árpád gondolataira is szántak pár percet. Továbbá foglalkoztak az Olimpiával és a Brüsszel által betiltani kívánt levendulamezők kérdéskörét is kielemezték.
Nézzétek vissza a teljes adást!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye