Szabadfogásos hangulatokat idézett a mai Polbeat Pankráció, ahol Jeszenszky Zsolt, Nagy Attila Tibor, Huth Gergely és Nagy József ültek a vendégszékekben.
Elsőként Jeszi kérdését fejtegették a felek, aki arra volt kíváncsi, a bal karéj tudja-e mennyibe kerül a Balatonon a lángos. Felháborodását a közhangulat negatív befolyásolásával kapcsolatban önszorgalomból hozott étlapról készített képekkel fokozta.
Csakugyan ár-kérdéssel és közhangulat befolyásolásával foglalkozott Nagy József is, aki az alapvető élelmiszerárak növekedését, az infláció emelkedését kifogásolja. Okozója volt-e ennek a koronavírus vagy sem? Csak Magyarországot érinti a probléma vagy világszintű-e a baj? Nagy Attila Tibor mindenesetre ebben a témában újra tipposztási lehetőséget látott, s szót ragadott. Véleménye szerint a baloldalnak ez lehetőség arra, hogy az áremelkedésből adódó negatív közhangulatot kihasználja, éljen a lehetőséggel, hogy az elégedetlenséget a maga javára fordítsa.
A Pesti TV élőben jelentkezett a hétvégén szabadon megrendezett Pride-felvonulásról, ahol csatornánk riportereit az „elfogadó” LMBTQ-fanoktól atrocitás érte. Hejner Krisztián, a Jobbik kapuvári vezetője sértegette kollégáinkat, csatornánkat pedig minősíthetetlen jelzőkkel illette. Huth Gergely témájához hozzáfűzte, az idők változnak, az évek szállnak tova- utalván ezzel arra, hogy a Jobbik háromszázhatvan fokos fordulatot vett az utóbbi időben. ️
Mészáros Nóra vendégei remek vitahangulatot teremtettek, a politikai adok-kapokot visszanézhetitek a Pesti TV honlapján.
Mészáros Nóra Polbeat pankráció
Görgess tovább!
100 méter magas homokfal magasodott egy kínai város felett. A homokvihar pedig le is csapott a településre. A hatalmas…
Égen-földön azt a hős taxisofőrt keresi egy férfi, aki néhány napja megmentette az életét. Egyedül volt otthon, amikor…
Négy katona könnyebben megsérült.
Az erőszakos határátlépési kísérlet következtében négy katona…
A DK elnöke kedden Budaörsön járt. A helyiek egy része azonban nem fogadta szívesen.
Mondjuk…
A kvótát megszerző hegyikerékpárosunk már túllépett azon, hogy nem ő indulhatott Tokióban.…
A 24 éves versenyző rögtön az első szeren félbehagyta a…
Románia magyar nemzetiségű sportminiszterét szerencsétlen…
Erőszakkal próbálta átlépni a szerb-magyar határt egy migránscsoport kedden este…
A Magyar Nemzeti Bank 30 bázisponttal 1,20 százalékra emelte az alapkamatot, a kamatfolyosót pedig a 0,25…
A NIF Nemzeti…
Betöltés...