A #PestiRiporter július 27-ei adásában Szalai Szilárd műsorvezető először Nagy Ervin filozófus, a XXI. Század Intézet kutatója volt a vendégünk, akivel a hétfői Pegasus-tüntetésről beszélgettünk, és kitértünk arra is, hogy a Pesti TV stábját hogyan lökdösték és zavarták meg munka közben a demonstrálók. Ezt követően Nagy Károlyt, a Transzparens Újságírásért Alapítvány menedzserét kérdezte arról, hogy a Momentumon belül éppen mi történik, és Cseh Katalin közpénzbotrányáról is kikérte a véleményét. A műsor harmadik részében pedig Varga Ádámmal külpolitikai témákat vettünk górcső alá. Így szóba került például Joe Biden rossz mentális egészségi állapota, valamint azt is mérlegre tettük, hogy az USA jelenlegi elnökének esetleges távozásakor milyen változások várhatóak az Egyesült Államokban. Mindehhez egy kedves nézőnk is hozzászólt, illetve a PestiSrácok.hu friss híreivel is foglalkoztunk.
Nézzétek vissza a teljes adást!
Szalai Szilárd Pesti riporter
Görgess tovább!
Hazaérkezett a magyar olimpiai csapat egyik legnagyobb bajnoka. Siklósi Gergely első olimpiáján vett részt, ahonnan…
Hosszú hallgatás után megszólalt Árpa Attila. A színész ellen ma kedden vádat emelt az…
Úszás közben állt meg a szíve egy 86 éves asszonynak. A Szent Lukács Gyógyfürdő…
A színfalak mögötti alkudozás azonban még tart, így nem tudni,…
György István, területi közigazgatásért felelős…
Idegenben is két góllal nyert a magyar bajnok, még két párharcot kell nyerni a BL-…
Idegenben is kettővel nyert az FTC, ezzel eldőlt, hogy legrosszabb esetben az Ekl csoportkörében szerepelhetnek a zöld-fehérek! ️
A Manchester United bejelentette, hogy megállapodott a Real Madriddal Raphaël Varane átigazolásáról! 🤝
Részletek itt: https://bit.ly/3l263oN
A „vörös ördögöknél” folytathatja a világbajnok…
Ételszállító furgonnal ütközött egy…
Betöltés...