Egy 29 éves magyar hajó volt a genfi tókerülő-verseny sztárja...
Először a nagy hőséget, aztán a szokatlanul hangos stadiont okolták amiatt, hogy a francia válogatott 1:1-re kikapott Budapesten. Aztán megtalálták a végső érvet: a szurkolók rasszista rigmusokkal zavarták meg Mbappét és Benzemát. Persze csak hazudoznak, mert megijedtek, hogy Budapesten lesz az EB döntője, és be kellett segíteni egy kis ellenkampánnyal a foci- és stadiongyűlöletben fogant magyar baloldalnak. 
Ha már politikai és foci, akkor ezt Münchenben se bírják elengedni a haladárok. Ott a stadiont akarják szivárványosra világítani a magyar pedofil-ellenes-törvény miatt. És ezért képesek egy politikai kérdést társadalmivá hazudni, hátha így engedi az UEFA. 
De ilyesmiről csak korlátozottan lehet véleményt formálni Németországban. Maguk a németek nyilatkoztak úgy, hogy inkább kerülik az olyan kényes kérdéseket a nyilvánosságban, mint a bevándorlás vagy a női egyenjogúság, mert félnek a szankcióktól. Egy hangos és erőszakos kisebbség foglyul ejtette a német demokráciát. 
A második félidőben az Első Emelet, vagyis a ma már csak Emelet néven futó formáció frontembere, Patkó Béla, azaz Kiki foglalt helyet a vendégszékben. Hihetetlen, de már 64 éves, de ma reggel is 30 km biciklizéssel kezdett. A Hobbista legénységével együtt próbálták megfejteni, hogy melyik a világ legkeményebb csapatsportja, és bár megoszlanak a vélemények, de abban egyetértettek, hogy Kiki kedvence, amit ma is aktívan űz, a jégkorong, mindenképp nagyon kemény. Volt persze bőven szó zenéről is: hogyan lett majdnem a Pokolgép énekese, és hogyan kötött ki végül az Emeletnél.
Ahol az egykori tagok között markáns politikai választóvonal húzódik, de ez sohasem jelentett számukra problémát.
Nézzétek vissza a teljes adást! 
Egy 29 éves magyar hajó volt a genfi tókerülő-verseny sztárja...
Néhány nap eltéréssel amerikai és európai bölény is született a Nyíregyházi Állatparkban...
Azért mindennek van határa
️
️
☝️
Minden részlet itt
️
️
A ritkán látott Claudia bombázó, akárcsak…