Szabó Gergő Karanténvlog

Már tizenöt éve történt, hogy Gyurcsány Ferenc hazugságbeszéde nyilvánosságra került, azonban az őszödi böszme még most sem szégyelli alantas és aljas tetteit, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy most, az évforduló alkalmából Orbán Viktort szidja, ő vádolja a jobboldali kormányt lopással és hazugsággal. Ezt természetesen a Karanténvlog sem hagyhatta szó nélkül, Szabó Gergő vendégei, Dezse Balázs és Szalai Szilárd pedig Szarvas Szilveszterrel, a Pesti TV hírigazgatójával kiegészülve nevetett nagyokat és időnként húzta fel magát a szokásos péntek esti negyvenöt percben. Gyurcsány hűséges kutyája, Arató Gergely sem fogta vissza magát, hazug és hergelő szónoklatai ismét visszakanyarodtak a járványkezeléshez, és miközben ismét ostoba és hamis panelekkel borzolta a kedélyeket, miközben elfeledkezett saját, bűnökkel terhelt múltjáról. A #Karanténvlog már nem lepődik meg az ellenzék ostobaságain, Fekete-Győr András újabb performansza azonban még minket is meghökkentett, hiszen a finn oktatási rendszert dicsőítő Fegyőr beszélt a homoszexuálisok jogairól, a négynapos munkahétről és persze a felcsúti perről is, mindegyik témára kőkemény tizenöt másodpercet hagyva. Vélhetően a programjuk is ilyen mélyreható. Komjáthi Imre, az MSZP őskommunistája is helyett kapott a péntek esti műsorban, aki megint semmitmondó, hetvenes éveket idéző komcsi retorikával kápráztatott el bennünket, melynek se füle, se farka nem volt, a vörös proletárpulcsi azonban továbbra is Komjáthi legjobb barátja maradt. Végül a Jobbik és Jakab Péter áldozatszerepéről is beszélgettek a srácok, hiszen a Jobbik elnöke gusztustalan és tahó viselkedése ellenére azt várja, hogy vele tisztelettel beszéljenek. Nézzétek most is a Karanténvlogot!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye