Hatalmas felfedezés küszöbén áll a NASA, miután a Curiosity nevű marsjáró különleges…
Hihetetlen a kommunisták magabiztossága, ezt lépten-nyomon bebizonyítják akkor is, amikor hónapok hazugságai után, egyik napról a másikra annak ellenkezőjét kezdik el hirdetni, mintha semmi sem történt volna. 
Gyurcsány Ferenc bérmálkozási szokásait már korábbról ismerjük, most a felesége, Dobrev Klára mutatta ki farkaskörmeit az Országgyűlésben, ahol megvető, lenéző és kioktató hangnemben tartott kiselőadást némi fenyegetéssel fűszerezve. 
Külön izgalmakat rejtett a történelmi leckéje is, ahol a Magna Chartával példálózott a nép nevében, amely közismerten 1215-ben jött létre Angliában és a nemesség szabadságjogait rögzítette. 
A Kárpátaljai Magyar…
A szervezet szerint…
„Az…
A megszületett EU-s megállapodás alapján…