Kövérnek igaza volt megint.
Kövér László kezét kívánjàk az ellenfelei - Kroó Zita bejegyzése.
Az embernek a Stockholm-szindrómás emberek jutnak eszébe, amikor arról olvas, hogy Kövér László már megint nem fogott kezet egy politikai ellenfélével, aki ezt zokon vette.
Ehhez a küldetéshez te is kellesz! Támogasd a Revans munkáját, támogasd az ellenállás és a józan ész hangját. KATT IDE: https://www.donably.com/pestisracok
Korábban egy cigány származású tiszàs politikusnak kellett elmagyarázni, hogy nem a származásàval van probléma, hanem azzal, amit képvisel. A pártjàban ugyanis a fideszes politikusokat gazembernek, tolvajnak, pedo***oknak, patásördögnek tartják. Felmerül a kérdés, hogy miért vágyik akkor mégis a sok ellenfél Kövér László kézfogàsàra, hiszen ő is fideszes?
Most épp Màrki-Zay Péter vette elő a könnyescsupràt, hogy néhány csepp szemnedvet elhelyezzen benne azért, mert Kövér őt is levegőnek nézte egy eseményen. Örömmel konstatálta azonban, hogy valóban nem a származás okozza a kéznyújtàs elmaradásàt, hanem az ellenfelek mögötti tartalom. Természetesen Makizay is a bejegyzése végén gazemberez egyet, hiszen már nincs tét, már úgyis tudja, hogy nem kap kacsót az exházelnöktől. A kérdésem csak az, hogy miért vágyik rá? Ha én valakit megvetek a vélt vagy valós tettei miatt, a viselkedése miatt, amiatt, amit képvisel, akkor miért is akarnék vele kezetfogni? Ugyan ezt a kérdést feltehetnénk Magyar Péternek is, aki az EP-ben odapattant Orbán Viktor mellé, mert ő is a kézfogásra vàgyott. Pedig állítólag mélyen megveti.
Szerintem egyébként a magyarázat egyszerű: a szívük mélyén a kezet nyújtók is tudják, hogy csak a hergelés miatt használják ezeket a jelzőket vagy a gyűlölet hevében már nem is emlékeznek rá, hogy miket mondtak ezekre az emberekre. Az érintettek viszont emlékeznek és nem felejtenek. E módszerrel pedig korpa közé nem keverednek.
/posztok.hu









