"Meddig tűrjük még ezt?! Meddig tűrjük az ország egyik felének megfélemlítését, kisemmizését, üldözését? Mit képzel magáról Magyar, Tarr és Ruff, és a bűnbanda többi alávaló figurája?
Üzenjük meg nekik…
Németországban már évek óta olyan a kormányzás, mint amit nálunk a Tisza győzelmével bevezettek pár hónapja. 

Lesz-e rendszerváltás Németországban?
A XX. Század egyik legszebb átkeretezése, hogy a nácikból, akik leginkább a szélsőbal egyik formáját képviselték, szélsőjobbosokat csináltak a történelemtudományban és a közvélekedésben egyaránt. Ez egyszerre volt érdeke a balos nyugati értelmiségnek és a Szovjetuniónak. Hülyén vette volna ugyanis ki magát az, hogy a két munkásállam konfliktusaként emlékszik a világ a Nagy Honvédlő Háborúra. Ilyeneket, vagyis azt, hogy a német és a szovjet rendszer ideológiailag rokon, irkált ugyanis a szovjet sajtó Lengyelország felosztása táján 1939-ben például. És ebben kivételesen nem is hazudtak.
Mindkét rendszer jellegzetessége, hogy ideológiába is belebolondult, hatalommániás rablóvezérek kerülnek hatalomra, akik irracionális projektekbe viszik bele a társadalmakat. Ami a kilencvenes évek vége óta történik Németországban, az csak a vezérkultuszban különbözik bármelyik virtigli, de gyorsan konszolidált bolsevik vagy náci diktatúrától. Ez a nagy újítás, kicsit lassabban formálják át az ideológiának megfelelően a németeket, és így a háborús készülődés is sokkal később szökken szárba. Miután sokkal több idő van átnevelni az embereket, plusz ugyebár a technológiai robbanás, sokkal kevesebb kifejezett erőszakra van szükség, a rombolás lehet elvontabb és a kultúra sokkal mélyebb rétegeibe lehatoló, mint korábban.
Az AfD tehát nem szélsőjobboldali, hiszen nem szélsőbaloldali. A német politikai spektrum viccességét ugyanis az adja, hogy négy szélsőbalos politikai párt is megél benne, az SPD, a Zöldek, a Linke és a BSW. Ez utóbbi patrióta beütésű, habár ezt a balosoknál soha nem lehet biztosra venni. Ezek együtt nagyjából 32 százalékot szereztek most, ebből majdnem húszat a két igazi szélbal, a progresszív elmebaj (Zöldek) képviselői és az ortodox kommunisták (Linke) utódai.
A németeknél tehát nem szűnt meg még úgy a politika, mint nálunk, az AfD sem hasonlítható a Tiszához, hiszen az például egy valódi párt tagsággal és valódi belső pártvitákkal. Az AfD ráadásul tényleg egy “rendszerkritikus” párt, ugyanis egy olyan politikai rendszer ellen lázad, amelyben a hagyományos kereszténydemokraták és szociáldemokraták behódoltak a a legótvarabb woke-nak és legújabban már a kommunista utódpártnak is. Az elmúl bő két évtized német kormányai tömegesen provokálták ideológiai alapon a társadalmi és gazdasági katasztrófákat, kis túlzással olyan volt ez az egész, mintha nálunk a legbutább belpesti értelmiségiek legbutább barátainak civil szervezetekben aktivistáskodó enyhén fogyi ismerősei lettek volna évtizedekig a miniszterek. Mondjuk a Fidesz ezeket általában csak szakértőként alkalmazta, viszont a Tisza nem egyből csinált minisztert vagy államtitkárt. Gyanítom a németeknél sem a kormány kormányoz már régóta és ez a tiszás személyi döntéseket is megmagyarázza.
Ebben az olvasatban pont az AfD az a politikai erő, amely szembe megy a németek náci és kommunista hagyományaival, az általános voluntarizmusukkal. Németországban most van ideológiai diktatúra, és az AfD-re szavazók azt akarják megtörni. Persze a kérdés továbbra is az, hogy lehet-e Némethonban demokratikusan rendszert váltani? Megengedik-e ezt a diktatórikus bevésődéseik, a brutális ideológiáik és persze Brüsszel?
Az AfD erősödése, szinte néppárti méretekre történő felduzzadása (felkészül Franciaország) egy rendszerszintű nyugat-európai társadalmi válság következménye, reméljük, hogy az esetleges hosszabb távú győzelmük után pedig alkalmasnak bizonyulnak ennek a válságnak a kezelésére is.
Most veszem észre egy szót sem írtam a CDU-CSU-ról. Attól tartok azért, mert nem volt mit. Szerencsére mi magunktól is tudjuk, hogy milyen az, amikor egy néppárt nem reagál a belső válságjelekre. 
/posztok.hu
️





