Az iskolakezdés réme (ez egy krokiféle akar lenni)
(Bálint Botond elemzések)

Támogasd az ellenállás hangját, támogasd a Pesti Srácok újraindulását. KATT IDE: https://www.donably.com/pestisracok

Nagyon empatikus vagyok, azért minden szeptember elsején megüt annak a majdnem 1.3 millió gyermeknek és fiatalnak a szenvedése, akiket utolér az iskolakezdés. Ezt persze némileg tompítja az a tény, hogy engem ez már nem fenyeget, egészen addig, amíg eszembe nem jut, hogy viszont nekem meg dolgoznom kell.

Csak az a lényeg, hogy hatékonyan csináljunk áldozatot a gyerekekből és magunkból is, hosszúak a tanórák, sok van belőlük, túl sok a memoriter, különben is kompetenciaalapú oktatás kell (ezt írjátok meg már, hogy szerintetek mit jelent és miért is jó). És természetesen mindenkit integráltan kell oktatni, az összes viselkedészavaros, agresszív, túlkoros gyermeket is, viszont tőlük eltekintve fel kell lépni a leghatározottabban mindenfajta iskolai bántalmazás ellen. Elég volt öt sort leírnom, hogy eszembe jusson, miféle felelőtlen szülő vagyok én, hová is engedtem el a sajátomat, meghajolva az állami elnyomás előtt, amely tankötelezettséget ír elő.

Aztán ha az ember az elmúlt években olvas kommenteket, a közoktatás olyan kudarcával szembesül, hogy a fal adja a másikat. Írni ugyanis meglepően sokan megtanultak, de viselkedni viszont nem. Mondjuk a jelek szerint eddig is tiszások tanították a gyerekeinket, nem tudom mit vártunk. De ha a tanárok a Tiszára szavaztak, akkor mi baj lehet a közoktatással? Az ilyen logikai ellentmondások feloldását ne a pedagógusoktól várjuk, hiszen mindenért a tankerület volt a hibás. Akkor is az lesz, ha már tiszás lesz a vezetője. Nem csak a gyerekek a tanárok áldozatai, hanem a tanárok is az állam, a gyerekek, a szülők áldozatai. Új nemzeti alaptanterv kell, új tankönyvek.

És reform, oktatási reform, szemléletváltás kell, és az alapmatek helyett háztartási pénzügyi ismereteket és pénzügyi tudatosságot kell tanítani. Talán nem meglepő, de én nem kedvelem az oktatásszociológusokat, ugyanis minden mondatukból süt az a szomorú ténykörülmény, hogy átlagos osztály még életükben nem láttak közelről és főleg hosszabb ideig. Mellettem a kávéházban négy tanárnéni beszéli meg éppen az évkezdés örömeit, pont az a sokat ígérő mondat vitorlázik át hozzám a háttérzene üzemszünetében, hogy “ilyen zavaros évkezdésem még sohasem volt”. Nyugi, a kormány biztos jót akar.