Bakaruhában
(Stefka István vezércikke)
Milyen érdekes? A magát nemzetinek, magyarnak valló Tisza-kormány rendre olyan döntéseket hoz, olyan embereket nevez ki kormányzati pozíciókba, akik valamilyen módon kötődnek a globális világot formáló pénzhatalmi erőkhöz, a neoliberalizmushoz, a wokehoz és semmi közük a magyar érdekek képviseletéhez. Sokat beszéltünk már Kapitány Istvánról, gazdasági és energetikai miniszterről, aki korábban a globális Schell egyik vezetőjeként, ügynökeként most az energia területén jelent nemzetbiztonsági kockázatot Magyarországra. Nem különben Orbán Anita külügyminiszter, régi nevén ,,gázlady”, szintén a globális világ pénzügyi érdekeit szolgálta, legutóbb a Vodafone Globál embereként. Aztán ott van Pósfai Gábor belügyminiszter, aki elkötelezetten támogatja a külföldi érdekeket, korábban a Decathlon magyarországi - ausztriai ügyvezetőjeként, ahol elsősorban nem kereskedett, hanem aktívan politizált a balliberális oldalon a nemzeti kormány ellen, ki tudja milyen háttérhatalmi kötődéssel. Most meg előkerült a sokszorosan sikertelen köztársasági elnök jelölés után az újabb jelölt Baka András személyében.
Egy sértett, bosszúálló ember, aki hazája ellen is pereskedett, utálta mindig, ami jobboldali, ami nemzeti. Többször cserélt ruhát. Megbízható elvtársként az Államigazgatási Főiskola egykori főigazgatójaként a rendszerváltás hajnalán vetette bele magát a politikai életbe a Magyar Demokrata Fórum színeiben. Az MDF gyűjtő párt volt, oda sereglettek a valódi nemzeti érzelmű politikusok, értelmiségiek, nemzeti gondolkodású kommunisták, III./ 3-as ügynökök, karrieristák, csalódott baloldaliak. Baka Andrásról nehéz lett volna megmondani, hogy kikhez tartozott. Igazán a véleményét akkor mutatta ki, amikor 1991-től tizenhat éven át Magyarország képviseletében a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság magyar bírája volt. A politizáló, balliberális oldalra húzó strasbourgi bíróság ítéleteiben Baka is megmutatta, hogy mit gondol az 1956-os forradalomról és szabadságharcról. Történt ugyanis, hogy a 2000-es évek híres tatai sortűz perében dr. Völgyesi Miklós, a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiuma vezetőjeként Korbély János századost, – aki 1956-ban parancsot adott katonáinak a sortűzre, annak ellenére, hogy a forradalmárok megadták magukat, fegyvertelenek voltak – emberiesség elleni bűncselekmény miatt letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Korbély pufajkásnak három fiatalember meggyilkolásáért kellett felelnie. Az ítélet Strasbourgba került, ahol az Emberi Jogok Európai Bíróságának nagykamarája 2008-ban 11–6 arányban úgy döntött, hogy Magyarország megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezmény 7. cikkét, vagyis a testület szerint a magyar ítélet nem felelt meg a nemzetközi jog követelményeinek. A hivatalos ítéletből megállapítható, hogy Baka András volt az előadó bíró, akinek aktív közreműködésével a sortűz elrendelőjét felmentették. Mellesleg Korbély adta le az első lövéseket. Később egy interjúban ezt Baka András is megerősítette, szerinte Strasbourgban a nemzetközi jognak megfelelő ítélet született és szavazatával ezt támogatta. Azért elgondolkodtató, hogy Magyar Péterék egy olyan embert akarnak a köztársasági székbe ültetni, aki megtagadta Ötvenhat eszméit és a kommunista gyilkosokat, a pufajkásokat támogatta. A rendszerváltoztatók első törvénye éppen az volt 1990-ben, hogy eltörölték az ellenforradalom jelzőt és kifejezték, hogy 1956 forradalom és szabadságharc volt. Egy ilyen ember képviselné a nemzet egységét? Aztán a tekintélyét vesztett strasbourgi bíróságról hazatérve az MSZP-SZDSZ koalíciónak Sólyom László ajánlására nem véletlenül politikailag megfelelő volt Baka András a Legfelsőbb Bíróság elnökének. Annak ellenére, hogy a balliberális többségű parlament csak harmadszori nekifutásra választotta meg 2009-ben Bakát legfőbb bírónak. Még a bírák többsége sem tartotta őt alkalmasnak, úgy vélték nem ismeri kellőképpen a magyar igazságszolgáltatást. Baka András később a Kúria elnökeként is kimutatta valódi énjét. A Fidesz-KDNP kétharmados hatalomra jutásával mindent elkövetett, hogy lejárassa a nemzeti kormányt. Támadta az Alaptörvényt, az általa elnökölt perekben folyamatosan a a kormánynak kedvezőtlen ítéletek születtek. Nyíltan a balliberális erők, Gyurcsányék mellé állt, miközben a legfőbb bíróként szembefordult az Alaptörvénnyel a bírák teljes döbbenetére. Baka újra ruhát cserélt. Nem véletlen, hogy alkalmatlansága miatt az új alaptörvény elfogadása után, 2011-ben a Legfelsőbb Bíróság nevét Kúriára változtatták, amely így a Legfelsőbb Bíróság jogutóda lett. Baka Andrásnak és a helyettesének a státuszait megszüntették és egy külön alkotmánymódosítással új elnök megválasztására került sor. Baka erre beperelte hazáját.
A strasbourgi székhelyű törvényszék 2014 májusában első fokon, majd 2016. június 22-én az Emberi Jogok Európai Bírósága másodfokon is elmarasztalta Magyarországot. Mindkét bíróság megállapította, hogy Baka András választott tisztségének megszüntetése az európai joggal ellentétes volt. Érdekes, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök, Polt Péter az Alkotmánybíróság elnökének erőszakos elmozdítása nem fáj sem a Velencei Bizottságnak, sem Strasbourgnak, egyáltalán az Európai Uniónak, a művelt Nyugatnak. Hallgatnak, mint hal a vízben, szerintük Magyar Péterék tette jogállami aktus volt, mert egy Brüsszelből irányított bábkormány hajtotta végre. Összegezve. Baka András köztársasági elnökké választása nemcsak törvénytelen, illegitim, de egyben szembe köpése a harminchat éve tartó demokráciának. Lehet, hogy ezzel végnapjait éli? Mindenesetre egy bosszúálló, sértődött, a nemzeti oldalon revansot ígérő, kisstílű, 1956 eszmeiségét megtagadó, hazáját feljelentgető ember alkalmatlan a nemzetegyesítésre. Ne feledjük! Lehet, hogy tévedés volt Göncz Árpád köztársasági elnökké megválasztása, de az egy alku következménye volt, a rendszerváltó pártok egyetértésével. Egyébként az őt követő köztársasági elnökök megválasztása többnyire közmegegyezésre épült. Baka Andrást társadalmi közmegegyezés nélkül, egy diktatúrára épülő önkény fogja a legmagasabb tisztségre beemelni. Ilyen alapon, akár vissza lehetne hívni Károlyi Mihályt is.
️FONTOS: Legyél te is PS-TÁRSALAPÍTÓ! Támogasd a portál újraindulását, vegyél részt az igazi nemzeti ellenállásban!
NÉV: Nemzeti Maximumért Alapítvány
MBH Bank – BANKSZÁMLASZÁM: 10300002-13149814-00014909
Vagy támogass minket donably oldalunkon: https://www.donably.com/pestisracok
/posztok.hu








