Tusványosi várakozás (Bálint Botond elemzések)

Sok múlik azon, hogy Orbán Viktor mint mond majd idén Tusványoson. A saját politikai jövője, a Fidesz jövője és a magyar politikai jobboldal jövője is eldőlhet ezen a napon, pozitív és negatív értelemben is.
Én személy szerint azt remélem, Orbán Viktornak van ötlete arra, hogy miként szabaduljunk meg azoktól, akik még most is a személyes karrierjükre képesek csak gondolni. Lehet tologatni ezt a problémát, de így utólag a jobboldal legnagyobb hibájának azok, a zömében középszintű személyi döntések bizonyultak, amelyek a központi kommunikáción kívül reprezentálták a Fideszt. Ha erre nem tudunk semmit mondani, akkor felesleges bármi másba is belekezdeni. A jobboldal, a Fidesz immunrendszere bizonyult a leggyengébb látszemnek, és ezt a hibánkat csak elfedni tudta az alapjaiban helyes politika, amit a párt folytatott.
Nem a Fidesz és nem személyesen Orbán Viktor politikai irányvonala bizonyult helytelennek, habár nyilván az arányokon és a hevességén lehet vitatkozni, hanem szinte teljes egészében kommunikációs és ebből következően szociológia vereséget szenvedtünk. A mindennapi életben számtalan olyan ember képviselte a Fideszt a társadalom, az átlagemberek felé, akik egyedül a saját pillanatnyi érdekeiket tartották szem előtt. Rengetegen adták el a környezetüknek, mindenféle formális felhatalmazás nélkül, hogy ők képviselik helyben (településen, hivatalban, cégben, projektben, stb.), a “hatalmat”, a Fidesz hatalmát. Szerencsére ebből következően most könnyebb helyzetben vagyunk, ezek az emberek most már nincsenek velünk, ugyanolyan jó tiszások most, mint amilyen fideszesek voltak korábban. A jellemtelenség nem árulás, hanem valami sokkal rosszabb. De az ember, ahogy a politika is ilyen, a gazemberek és a lekes, jól álcázott hülyék mindenhová beszivárognak, a politikai életképesség alapvető jele, hogy hánytól tudunk még időben megszabadulni.
Persze elkezdődött egy Brüsszel és Berlin által vezérelt formális áldemokrácia kiépítése Magyarországon és ez új politikai nyelvet, új programot kíván meg tőlünk. Erősebb ellenféllel állunk most szemben, mint a nyolcvanas évek végén. Orbán Viktor előtt is nagyobb kihívás áll, mint akkor. De nem az fog dönteni, hogy a Tisza milyen “politikát” folytat, hanem az, hogy mi hogyan válaszolunk rá.
A Fidesz négy választási győzelme ugyanúgy nem hozott létre semmiféle nemzeti minimumot, mint ahogy most a Tiszáé sem. Így visszagondolva hihetetlen, hogy ennek mennyire nem tulajdonítottunk jelentőséget. Ez a második nagy hibánk. Az önreflexió hiánya nem csak a közvetlen hatalomgyakorlás lelketlenségében jelent meg, hanem abban is, hogy nem akartuk megérteni, az emberek egy általuk is helyesnek tartott politikai irányvonalat is simán leszavaznak, ha éppen rosszkedvűek vagy megutálták annak a politikának a képviselőit.
Nem tudom, hogy Orbán Viktor lesz-e még miniszterelnök, nem tudom mi lesz annak a pártnak a neve, amely 2030-ban legyőzi a Tiszát, de azt tudom, hogy a Fidesz társadalompolitikájának iránya és a geopolitikai helyzetértékelése, illetve a magyar jobboldal szuverenitásról vallott elvei helyesek voltak és most is azok. Általában a felfokozott várakozások kellemetlen mellékhatása, hogy meg kell felelni nekik, mert a csalódás is nagyobb ilyenkor. Ha van ember, aki meg tud felelni az ilyen felfokozott vállalkozásoknak, akkor Orbán Viktor az. Szinte minden ezen múlik most, mert az ország a lehető legrosszabb útra lépett, és nem kis részben a mi hibánkból, a magyar jobboldal hibájából. A helyrehozás is a mi dolgunk, és így elsőre persze Orbán Viktoré. Neki kell mondania valamit azoknak, akik csalódottságukban nem szavaztak ránk, de nem a politikánk miatt, hanem mert nem néztünk szembe a hibáinkkal.