Rettentően lassan halad a kormányzati struktúra felállítása, erre utal, hogy a lapunkhoz eljutott információk szerint még mindig nem dőlt el, ki fog felelni a foglalkoztatáspolitikáért a Tisza-…
Kommunikációs hiba, ugye?
Füzesy Fanni írása
Miután Magyar Pétert arcul csapták a választók Polgár Judit sakkmester köztársasági elnöki tisztségre történő jelölésével kapcsolatban, a kormányfő felöltötte a bűnbánó jelmezt, majd a "kommunikációs hibákat" emlegetve kijelentette, hogy a "hibákért a felelősség kizárólag őt terheli". Ugyanakkor kiemelendő, hogy Magyar színlelt felelősségvállalása csak a szokásos tiszás színház része, valódi tartalom nélkül. Ezt tükrözi, hogy a kormányfő Polgár Judit államfői tisztségre történő jelölésének elbukásával összefüggésben "kommunikációs hibákra" hivatkozik, amik Magyar Péter állítása szerint az ő "öröméből és feltétlen bizalmából fakadó lelkesedése okozott".
Az, hogy Magyar min örömködött és miért volt bizakodó egy olyan ember jelölését illetően, akit a Tisza Párt - az ígéretük ellenére a választókkal történő konzultáció nélkül - rántott elő a kalapból, Magyar Péter nem magyarázta meg. Viszont már az is problémás, hogy egy miniszterelnök, aki egy egész ország irányításáért felel, hogy engedheti meg magának, hogy bármiféle érzelem egy fontos, kiemelkedő közjogi kérdéssel, illetve választással kapcsolatban eluralkodjon rajta? Feltehetőleg úgy, hogy a kormányfőt nem az örömhormonjai vitték ebbe az irányba, hanem az a fajta elvetemült magabiztosság és egoizmus, amelyek alapján mindent sikerült eddig lenyeletni a tiszás szavazók egy részével. Azonban a "kisugárzása" és a "tömeg" most cserben hagyta, így nem maradt más, mint a sajnálkozás színlelt kifejezése, hogy bizony rajta, a magyar miniszterelnökön az érzelmei lettek úrrá. Ugyan az igaz, hogy ezek az örömhormonok napokig kitartottak, és Magyar Péter a közösségi oldalát elárasztó negatív kommentek garmadája ellenére sem volt hajlandó elállni a döntésétől. És "sajnálkozását" is csak Polgár Judit visszautasítását követően volt hajlandó kifejezni.
Felmerül a kérdés: hogy valóban "csak" Polgár Judit utasította vissza joggal a jelölést vagy ezt már Magyar Péter is szükségesnek tartotta, látva a tiszás szavazók hajlíthatatlan ellenállását az ügyben? Feltehetőleg az utóbbi. Mert a kormányfő számára a megalázó hátralépés szóba se jöhetett. A sakkmester jelölésre vonatkozó visszautasítását követően így Magyar Péternek nem kellett nyíltan, saját döntését felülbírálva hátra lépnie, hanem a visszautasításra hivatkozva tudta közölni, hogy az általuk kínált állásajánlatot sajnálatos módon Polgár Judit visszautasította. Igen, a politika már csak ilyen, és nehéz ezt elfogadni egy olyan embernek, mint Magyar Péter.
Mert a színlelt "bűnbánat" mögött nincs semmilyen felelősségvállalás, csupán annak áthárítása. Hiszen a Tisza Párt vezére nem tévedhet és csak jó irányba viheti a népet és annak sorsát. Mindenki más, aki az ellenkezőjét állítja, "uszító" és a társadalmi rend szétzilálására törekszik. És most nem a magyar nemzet által átvészelt kommunista időkről beszélünk, ahol minden másképp gondolkodó a nép ellenségének számított, hanem a jelenről, amelyben most a tiszás politikusok kísérlik meg tisztára mosni a magyar kormányfőt. Vagyis, egyértelműen Magyar Péter megbízásából - mert önállóan sosem cselekszenek - igyekeznek áthárítani a köztársasági elnöki jelölés bukásáért kapcsolatos felelősséget másokra.
Ebben az egyik élenjáró Tóth Norbert, a Tisza Párt országgyűlési képviselője, aki szerint "komoly háttérismeret és érdemi tudás nélkül indítottak ellene [Polgár Judit - szerk.] egy olyan gusztustalan hergelő kampányt, amivel végérvényesen beárazták magukat azok, akik ebben részt vettek".
A posztban egy szó sem esik Magyar Péter és a Tisza Párt felelősségéről. A bűnbakot pedig meg is találták a politikai paletta másik oldalán, és a jelöléssel összefüggő arculcsapást most oda akarják átvinni. Mert míg a miniszterelnök bizonyos "kommunikációs hibákért" színlelt módon vállalja a felelősséget, a gyakorlatban, még ha a tények ezt is mutatják, ez nem történhet meg, mert Magyar Péter tévedhetetlen, ő saját akaratából soha sem hozhat rossz döntést, csakis más, "felbujtó", "uszító" emberek keze lehet ebben. Hisz a választókat, főleg a tiszás szavazókat mégsem lehet így nyilvánosan megalázni, ugyanis Magyarnak és pártjának még egy darabig szüksége van a támogatásukra.Őket egyelőre elég "megvezethetőként" feltüntetni, mint olyanokat, akiknek nem lehet saját véleménye, vagy ha mégis, akkor annak egyeznie kell a Tisza Párt elnökének véleményével. Ellenkező esetben csakis a felhergelésükről lehet szó.
Ugyanakkor Magyar Péter döntéséről ezúttal maguk a választók mondtak egyértelmű és határozott véleményt pártállástól függetlenül. És a kormányfő hiába kísérel meg bűnbakokat kikiáltani, attól ez még így marad, és ezzel a választók is tisztában vannak. A választók számonkérték a Tisza Párton az ígéreteket, amelyeknek ők a hangzatos szólamok ellenére nem akartak eleget tenni. Magyar Péter számos alkalommal hangoztatta, hogy ő a népet fogja szolgálni. De azt elfelejtette közölni a választókkal, hogy mindez csak addig fog menni, ameddig a nép akarata találkozik az ő akaratával, egyben istenítésével és csodálatával.
Rettentően lassan halad a kormányzati struktúra felállítása, erre utal, hogy a lapunkhoz eljutott információk szerint még mindig nem dőlt el, ki fog felelni a foglalkoztatáspolitikáért a Tisza-…
Új, napi mintegy 160 ezer köbméteres hozamú gázkutat tárt fel az INA horvát olaj- és gázipari társaság az Észak-Adrián. Ez kifejezetten jelentős termelőkapacitást jelent régiós viszonylatban, a…
Ő lehet a vb legnagyobb pénzügyi nyertese
David Beckham már rég nem futballozik, mégis dollármilliókat keresett a világbajnokság alatt – és szinte minden reklámban feltűnt.
Szerinted megéri Beckham a…
A napokban már a parlamentből kandikált ki. Lehetséges, hogy ő lesz a Tisza Párt köztársasági elnöke?
Egy kínai hajó éleslövészetet tartott Japán kizárólagos gazdasági övezetében
Csökkenti a villanyszámlákra kivetett adót az új brit miniszterelnök
Jevhen Hmara hivatalosan is Ukrajna megbízott védelmi minisztere lett