Több mint százezren töltötték ki a közlekedésbiztonsági kérdőívet
Valódi köztársasági elnöke úgysem lesz az országnak
(Bálint Botond elemzések)
Az ország jelenlegi megosztottságának és egyúttal a korábbi 36 évben is meglévő politikai kettészakítottságának kórképe az, hogy nem lehet olyan ismert embert találni, aki a nemzet mindkét felét képes lenne egyszerre megszólítani. Még Áder János sem volt képes erre – pedig ő intakt, szuverén és tehetséges politikus–, hogy egyáltalán kezdőlépéseket tegyen egy nemzeti minimumot képviselő köztársasági elnöki szerepfelfogás felé. Talán nem is akart.
Polgár Juditnak, akit Magyar Péter nem a tiszás tömeg segítségével fedezett fel magának, eleve esélye sem lehetne arra, hogy a jelenlegi ellenzék elfogadja. Tiszta szerencsének tekinthető, hogy az egység sugarú tiszás szavazó vagy nem tudja ki Polgár Judit, vagy nagyon tiszás elnököt akar, vagy Magyarországon élő elnököt akar, vagy csak ki akarja élvezni a helyzetet, amikor Magyar Péter megkérdezi a népet erről.
A Tisza csak csodák sorozata esetén nem bekövetkező drámai népszerűségvesztése esetén meg a Tisza által pozícióba helyezett emberek pont annyit fognak számítani az új tömegnek, mint a Fidesz emberei a jelenleginek. Ezt Polgár Juditnak remélem valamelyik igazi barátja azért majd csak elmondja.
Magyar Péter hatalomgyakorlási szokásaiból következően a jövendő ideiglenes köztársasági elnöknek (az új alkotmány elfogadásáig marad hivatalban ugyanis), semmiféle befolyása nem lesz semmire. Az is gyanús, hogy egy erősen az egykori SZDSZ-hez köthető érdekkör akar elnököt csinálni Polgár Juditból. Kíváncsi lennék egyébként, hogy a hölgy sejti-e mibe is akarják belerángatni?
Ez nem politika, ez nem kormányzás, ez nem demokrácia, ez csapongás. Vergődés akkor lesz belőle, amikor valaki nem találja ki elég gyorsan Magyar Péter pillanatnyi gondolatait. De ne siessünk, a dolgok változnak, lehet hogy ma délután már egy másik névre fogunk rácsodálkozni.
Több mint százezren töltötték ki a közlekedésbiztonsági kérdőívet
Megfelelő életmóddal megelőzhető lehet a demenciás esetek csaknem fele
Az iráni partvidéket támadta az amerikai haderő
https://magyarhirlap.hu/kozel-kelet/20260720-az-irani-partvideket-tamadta-az-amerikai-hadero
Jöhet az autó elkobzása? + VIDEÓ
https://magyarhirlap.hu/belfold/20260720-johet-az-auto-elkobzasa-video
Andy Burnham átveszi a brit miniszterelnöki tisztséget
https://magyarhirlap.hu/kulfold/20260720-andy-burnham-atveszi-a-brit-miniszterelnoki-tisztseget
Idézet a Fidesz közleményéből: Polgár Judit személye sokak számára, - így számunkra is – inspiráló, életműve tiszteletre méltó. Sajnáljuk, hogy mindez Magyar Péter hatalmi játszmáinak áldozatává válik…
Jöhetnek a legjobb GIF-ek! 👇️
️
️