Magyarország újra csendes…
(Stefka István vezércikke)
Egy bomlott elme rohangál üvöltve mostanában, fenyegetőzik, hadonászik kezeivel, fricskákat mutogatva a parlamenti ülésteremben. Az Országgyűlés…
Nézzétek ezt a bájgúnár bazári m@jmot!
Délután még idétlen kisnyilasként fenyegette Sulyok Tamást, majd amikor végül sikerült elüldöznie a gyenge és ijedt államfőt, arról kezdett hadoválni, hogy "a TISZA álláspontja szerint egy olyan köztársasági elnök tudná legjobban megtestesíteni a nemzet egységét, aki mindenféle pártpolitikai múlt és kötődés nélkül szolgálná a nemzetet."
Nagyot téved az erkölcsi hajlam és érzelem nélkül született helytartónk! Az ezeréves alkotmányos hagyományunk és a nyugati jogállami alapértékek megtaposásával megválasztott báb-államfő és a megtizedelt Alkotmánybíróság nem képviseli többé a nemzetet és a törvényt, létezésük illegitim! Ebből következően az Országgyűlés minden elkövetkező döntése is illegitim lesz, egészen addig, amíg nem harcoljuk ki az alkotmányos demokrácia helyreállítását!
A gyengék, gyávák és napraforgók már lefalcoltak. A bátor ellenállás következik! Magyart, Görög Mártát, Ruffot, Tarrt és minden cinkosukat pedig előbb-utóbb elszámoltatjuk ezért a gyalázatért!
Állj ki a hazádért, állj ki önmagadért, harcolj a diktatúraépítés ellen!
Magyarország újra csendes…
(Stefka István vezércikke)
Egy bomlott elme rohangál üvöltve mostanában, fenyegetőzik, hadonászik kezeivel, fricskákat mutogatva a parlamenti ülésteremben. Az Országgyűlés…
KRZDŐDIK
"Most szűnt meg végleg a jogállam és a demokrácia" – Kemény szavak a Sajtóklubban 
Legyen az analfabéta Alekosz az új köztársasági elnök! Méltó lenne az ország kormányához.
Megvaaaan! Legyen az adócsaló Iványi a köztársasági elnök! Passzolna a kormány profiljába!!
Na, boldogok vagytok, tiszások?

Lassan minden a helyére kerül


Nem lesz…