A helyszínre mentőhelikopter érkezett
Lopakodó aberráció
(Stefka István írása)
Emlékszem, amikor nevelési tanácsadóként, gyermekvédelmi felügyelőként dolgoztam a múlt század hetvenes évek elején és családlátogatásra mentünk, környezettanulmányt írtunk ,,nevelhetetlen” gyerekekről, problémás családokról. Ahol nem volt elég, nem volt eredményes a ,,Látogató” személyes jelenléte, beszélgetése, akkor behívtuk a gyerekeket, a a szülőket, rosszabb esetben a pedagógust is a kerületi tanácsba. Amikor sejteni lehetett, hogy a kiskorút lelki, vagy netán fizikai abúzus érte, ott minden eszközt bevetettünk, hogy kiderítsük a baj okát.
Abban az időben a gyermekvédelem kiemelt feladat volt, a pedofíliát keményen büntették. Pszichológusok, nevelési tanácsadók Szondi vagy Rorschach teszteket is használtak. Volt egy gimnazista lány, akit az iskola küldött hozzánk, hogy leromlottak a jegyei, csavarog, késő éjszaka jár haza. Tudjuk meg az okát, mert nem hajlandó beszélni. A magyar származású Szondi Lipót, svájci orvos tesztjét használtuk, amiből a 48 pszichiátriai kezelés alatt álló egyének fényképeiből kellett kiválasztania a szimpatikus és ellenszenves személyeket. A látszólag játékos vizsgálat sokszor eredménnyel végződött. Kiderült, hogy a kislányt, a kétdiplomás apa szexuálisan bántalmazta, hogy teljesítse kéréseit. Amikor egyszer ellenállt, a gyermekét a forró tűzhelyre ültette. Sikerült a kislány bizalmába kerülni s így beszélt pedofil apja szadizmusáról. Más esetben egy tizenhárom éves kisfiú drámája derült ki, akit a tanára csalt fel a lakására és megrontotta. A tanár homoszexuális volt. Mindkét esetben elrettentő bírósági ítéletek születtek. A Gellért-hegy, Budapest külterületi részei híresek voltak a mutogatós bácsikról. Lányokat, asszonyokat ijesztgettek – édesgettek? - a micsodájukkal a ballonkabátjukat hirtelen kitáró férfiak.
Mi, abban az időben az ilyen ferde hajlamú, magamutogató embereket aberráltaknak tartottuk. Persze, amikor a mutogatás, az ajánlgatás, a célozgatás átlép az erőszakba, az már a bűntény kategóriája. De akkor az 1970-es években a mutogatást is büntették. Aberráltaknak, betegeknek neveztük az ilyen embereket. Az aberráció, latin szó, amely eltévelyedést, letérést a rendes útról, azaz furcsa kalandozást jelent. Addig, amíg ez magánügy, zárt térben zajlik, s nem a nagy nyilvánosság előtt, és a felek beleegyeznek a sajátos szokásba, az senkit nem érdekel. De amikor ez a beteges hajlam a woke, a gender (nemváltás), az lmbtq világában engedélyezett s nyilvánosságot kap, sőt államilag is támogatott, akkor érthető a többségi társadalom tiltakozása, ellenállása. Ez történik az újabb Pride vonaglással. Ki is tört a zászlóháború. A főpolgármester lmbtq zászlókat tűzetett ki az Erzsébet hídra. Bedobták a Dunába. Majd helyükre civilek magyar zászlókra cserélték ki. Aztán azok is a Dunában végezték. Nemzeti zászlót hogyan lehet egyenrangúnak tekinteni egy kis közösség zászlajával?
Már ez is aberráció s a nemzeti jelkép megbecstelenítése. Nem véletlen, hogy az Alaptörvényben a nemzeti, konzervatív kormány egyik paragrafusában leszögezi, hogy az apa férfi, az anya nő. A hatalomra jutott globalista, a nyugati ideológiától anyagilag függő párt, mint a Tisza, semmibe veszi a magyar törvényt, nem tiszteli őseink hagyományát és a szokás jogot. Az európai értékeket kell követni - mondják. Eddig a beteges, nem társadalom építő szokások, nem tartoztak Magyarországon európai értékeknek. 2026. április 12-e óta változott a helyzet. Akik a Pride, a büszkeség menetét szervezték, fel sem mérték, vagy el sem jutott az agyukig, avagy nagyon is tudják, például Karácsony Gergely főpolgármester, hogy milyen károkat okoznak az emberi jogokba csomagolt, szivárvány mozgalommal a kis-és fiatalkorúaknak. Budapest legforgalmasabb útjain a Pride vonaglás, néhányuknál a gusztustalan önmaga mutogatás, harsányság, transzvesztita üzenetek, vagy agyament szülők szivárvány szimbólumokkal felöltöztetett gyerekeinek, ártatlannak tűnő táncaival a szivárványosok üzenik, hogy nekik joguk van a családellenes, amorális magatartásra. Sőt polgárjogot, teljes egyenjogúságot követelnek az azonos neműek házasságához, az örökbefogadáshoz. Az már nem érdekli őket, hogy az egészséges, normális, polgári életmódot folytató gyerekek önazonosság tudatát szétrombolják, megrontják, sőt a fiatalok társadalomba való beilleszkedését megzavarják. Miért kell ezt nagy nyilvánosság előtt közhírré tenni? Miért kell rákényszeríteni a társadalmat egy olyan szexualitás abnormalitás elfogadására, amit a többség elutasít. Micsoda szemforgatás zajlik a diktatúrát építők körében, az emberi szabadság jogokat porba tipró balliberális, globalista oldalon?! A többi között Magyar Péter, valamint öccse Márton, családi vállalkozásban felépítette a nem létező, Zsolti bácsi figuráját a politikai hatalom megszerzéséért. Közben sunyi módon már előre sejtették, hogy az oktatásban, nevelésben szabad utat fog kap az érzékenyítés, a nemet átoperáló gender propaganda, a támogatott homoszexualitás, a transzvesztita világ. Kérdem én, hogy akkor ki itt a Zsolti bácsi? Talán nem a tiszások között kell keresni? Nem ők erőltetik a p@dofília, a homoszexualitás elfogadását emberi jogokká? Egyébként jól bosszút álltak az évekkel ezelőtt a gyermekek védelméért kiálló politikuson, a ,,szakállas bácsi” hasonlatáért. Az ultraliberálisok nem felejtenek. Csak a vak nem látja, hogy évről évre a pride hónapok megrendezésével, a vonaglások, az érzékenyítések engedélyezésével az iskolákban, Magyar Péterék utat nyitottak az igazi Zsolti bácsiknak és a ,,szakállas bácsik” mézes-mázos hívogató szavainak, hogy sok ezer fiatalt behálózva, erkölcsüket, emberi tartásukat sárba rombolva, a normális nő-férfi kapcsolatot, a jövőbeli családalapítási terveiket tönkre tegyék.
Újra észrevétlenül lopakodik az aberráció. A nem természetes viselkedés természetesnek tűnik majd, a normális kapcsolat természetellenesnek fog látszani. Kik lesznek az igazi kárvallottak? Elsősorban a magyar nemzet. A magyar fiatalság, a családok, a közösségek, a kereszténységben, a nemzetben, az alapvető emberi értékekben hívő magyar társadalom.
A helyszínre mentőhelikopter érkezett
Cristiano Ronaldót keresték az éneklő kolumbiai szurkolók. 



Szomáliai migráns hajtott gyalogosok közé Londonban
Videó
️
A 22 tagállam mellett több uniós intézmény és iparági szereplő is részt vesz a programban, aminek célja, az energiatárolás európai kiépítésének felgyorsítása. Kapitány Istvánszerint az energiatárolás…