Kirúgások anatómiája
(Stefka István vezércikkeének első része)

Egy biztos, nem jó a partszélre kerülni. Most kizárólag az újságírókról beszélek, a társadalom egyik legkiszolgáltatottabb rétegéről, amely függő viszonya ellenére a magyar értelmiség meghatározó, befolyásos tényezője. Újságírókat tömegesen elbocsátani, lehetetlenné tenni, a rendszerváltás után lett szokás, főként politikai okok miatt. Ciklusonként, teljesen függetlenül, hogy melyik nézet, ideológia került hatalomba – nemzeti, konzervatív vagy liberális, globalista –, mindig az újságíró volt a hibás, rajtuk lehetett elverni a port, akik ,,szolgai” módon kiszolgálták az adott kormányzat törekvéseit. Ha kommunisták, liberálisok kerültek a hatalomba, például az MSZP-SZDSZ 1994-től, akkor elindult a bosszúhadjárat a jobboldali újságírók ellen. Bolsevista módszerrel Magyarországon a Horn-kormány alatt indult el az első tömeges elbocsátás, a szőnyegbombázás, például a Magyar Televíziónál. Horn Gyula és Pető Iván parancsára engem rúgtak ki legelőször, mint a Híradó- és A Hét megbízott főszerkesztőjét, s mindezt Horváth Ádám a televízió új elnöke mosolyogva közölte. Aztán majdnem kétszáz televízióst nyugdíjaztak, kényszerítettek a távozásra, nagy részüket rendelkezési állományba helyeztek, hallgatásra ítélve. Később kirúgták őket is. Megjegyzem az első szabadon választott miniszterelnök, Antall József jobboldali kormánya 1990-ben egyetlen balliberális újságírót sem bocsátott el – pedig már csomagoltak –, sőt engedte éveken át, hogy a volt nomenklatúra propagandistái gyalázzák, fasisztázzák meghazudtolják, lejárassák kormányzati tevékenységét. Igen, de Antall demokrata volt. Még valami, ami ekkor kezdődött. A jobboldali politikusok cserben hagyták azt a nemzetben gondolkodó, utcára került kis közösséget, akik egzisztenciájukat kockáztatva, számtalanszor megvédték őket.

Leszögezem, egyetlen újságíró sem független. Aki ezt mondja, az hazudik. Mint ahogy nem függetlenek máig azok a balliberális újságírók sem, akiket külföldről támogatnak euró milliárdokkal. A szocialisták és a szabad demokraták, azaz Horn Gyula és Kuncze Gábor négy éves kormányzása a bosszú jegyében zajlott. Egyrészt a társadalmat sanyargatták – Bokros csomag –, másrészt folytatódott a jobboldali újságírók üldözése. Három év munkanélküliség után, 1997-ben Alexa Károly több kirúgott televízióst, rádióst az Új Magyarországhoz hívott. Újra lett munkám. Az öröm nem tartott sokáig. Október közepéig dolgozhattunk, mint ellenzéki újságírók, amikor a szerkesztőségben egyszer csak akadozott az áramellátás, leálltak a számítógépek, a hideg októberben kikapcsolták a fűtést. Idegesen telefonáltunk az MDF vezetőihez, hogy mi történt. Kiderült, hogy az Új Magyarország már nem az ő tulajdonuk, mert titokban eladták Kelemen Ivánnak, az olajszőkítéssel vádolt vállalkozónak, Horn Gyula bizalmasának. Csak elfelejtettek nekünk szólni, hogy komcsi újság lettünk. A jobboldali szerkesztőséget felszámolták. Több mint száz embert elbocsátottak, a többi között Alexa Károly főszerkesztőt, Szalai Attilát, Apáti Miklóst, Pilhál Györgyöt és számos tehetséges újságírót. Megint utcára kerültünk, családjaink a bizonytalanságban. Mindez nem sokkal az 1998-as országgyűlési választások előtt történt. Végül a Fidesz eldöntötte, hogyha győzni akar, akkor neki is kell egy újság. Így épült fel az Új Magyarország romjain, a Napi Magyarország.

Folytatjuk...