Miközben a tiszások saját magukat is MEGDÖBBENTIK, addig a jobboldal SZÉTESIK

A Tiszások sem akarják elhinni, hogy vannak tiszások, akik szerint Radnai Márk hatalomban betöltött szerepéért kell most aggódni. Mindeközben az egykori fideszes szavazótábor épp egymást szalámizza, teljesen meillékvégényra téve azt a tényt, hogy már nincs se jobb, se bal, se közép, se szélső, hanem gondolkozó oldal és gondolkozásra képtelen oldal van, ami pártokon ível át. Ez valamiért még mindig nem ért el sokak fejébe, akik most remek műsort szolgáltatnak mindazoknak, akik gondolkozás helyett filmszínházi produkciókkal szeretik eltölteni az idejüket. Ezekről beszélgettünk Kerész Dáviddal a Libz of TikTok adásában.

️Biztos, hogy van, akinek beugrik, honnan az idézet. De a többieknek is segítek: Az “István, a Király” egyik dalában az örökké elégedetlen, köpönyegforgató három főúr énekli. Egyszer így, egyszer úgy…

Orbán Viktor befolyása továbbra is egyértelműen érezhető Brüsszelben – erre hívta fel a figyelmet Dave Keating amerikai születésű, Európában élő újságíró és EU-szakértő, a France 24 riportere is egy…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye