Már sokat írtunk arról, hogy hogyan úszott el 16 év az árulókon, beszéltünk sokat azokról, akik egyszerűen csak kiábrándultak a Fidesz-KDNP-ből valamilyen vélt vagy nagyon is valós sérelem miatt, a gyászmunkát tehát ilyen értelemben elvégeztük. Most el kell kezdeni az ellenzéki működés megkezdését, amelyhez egy, az előbbi kettőnél jóval szélesebb társadalmi réteg vizsgálatát kell megkezdenünk: az elkötelezett ellenzéki szavazókét. Ők ugyanis azok, akik a leginkább képesek voltak szembemenni saját érdekeikkel a kormányváltás érdekében, pusztán rezignáltságból. Az ő, eddig saját maguk által még fel nem ismert hibájából a jobboldali-nemzeti közösségnek tanulnia kell, hogy elkerülje azt a politikai katasztrófát, amibe az elkötelezett ellenzéki szavazók manőverezték magukat.

SZALAI SZILÁRD Vezércikke. LINK KOMMENTBEN!

Egyre csak növekszik a barátság Oroszország és Dél-Szudán viszonya. A diplomáciai kapcsolatok felizzottak az utóbbi időszakban és a két ország elsősorban az olaj- és gázkitermelés közös fejlesztéséről…

Törvénysértő a honvédség megjelenése Magyar Péterék szombati tiszás pártrendezvényén?

Komoly politikai és jogi vitát váltott ki az a bejelentés, miszerint a Magyar Honvédség is szerepet kaphat a…
Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye