A magyar klasszis elképesztő nevek mellé iratkozhat fel szerda este. A…
A legfrissebb közvélemény-kutatások már 10 százalékos előnyt is mutatnak a Fidesznek a Tiszával szemben. Mindeközben Magyar Péter továbbra is folytatja a globalista frakciójának kiépítését, miközben ő maga egyre inkább a háttérbe szorul. Vajon tudatos döntés vagy Strasbourgban tette helyre a főnöke. Hol lesz ennek a vége és ki lesz végül a Tisza miniszterelnök-jelöltje? Ezekről beszélgettünk a Libz of TikTok legújabb adásában.
A magyar klasszis elképesztő nevek mellé iratkozhat fel szerda este. A…
A párt elnöke reagált az MSZP visszalépése kapcsán a sajtóban megjelent információkra. Részletek kommentben!
"1945-ben ezen a napon szabadították fel a szovjet csapatok az Auschwitz–Birkenau haláltábort, amely a náci népirtás egyik legszörnyűbb jelképe.
Ezen a napon világszerte a holokauszt hatmillió zsidó…
Azt hiszik, most ezzel mindent megoldanak, pedig dehogy!
Nem tudni, mikor állhat helyre az ellátás.
Részletek a kommentben
Putyin fegyverként használja a fagyos időjárást.
Elindult a nemzeti petíció, amelynek célja, hogy a magyar emberek kifejezzék: nem támogatják a hazai források Ukrajnába irányítását. A kezdeményezés a magyar érdekek védelmét és a gazdasági terhek…
Mi se lepődtünk meg. 
Ez már az EU-tól is durva: az eddigi legtöbb uniós pénzt vehetik el Magyarországtól, megszólalt Ursula von der Leyen embere