Ismét eljött egy újabb nap, amelyen Magyar Péter további hazugságokkal és mellébeszélésekkel bővítette a maga univerzumát, azt a kis buborékot, ahol a száraz tények csak akadályozó, felesleges elemeknek minősülnek. A Tisza Párt vezére, akinek a Mercosur-megállapodással kapcsolatos átlátszó színjátéka nem nyerte el sem a magyar gazdák, sem a nagyközönség tetszését, most egy újabb bejegyzésében kísérli meg a pártját „tényezőként” feltüntetni, olyannak, amely nélkül – és ezt komolyan gondolja – a Mercosur-államokkal történő megállapodás életbe lépését nem lehetett volna megakadályozni. „Hősünktől” ugyanakkor azt is megtudhatjuk, hogy az Európai Bizottság (EB) elnökével, Ursula von der Leyennel, pontosabban az EB-vel szemben benyújtott bizalmatlansági indítvány „okafogyottá” vált, és ezért úgy Magyar Péter, mint pártja már nem is vett részt a csütörtöki szavazáson. Vagyis a tiszás nagyvezír, amilyen gyorsan érkezett meg Strasbourgba, olyan gyorsan is távozott távozott onnan.

LINK KOMMENTBEN!

Gondolkodás nélkül befogadta az unió a 800 milliáros ukrán igényt.

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye