Kína mostanra minden aspektusban Magyarország legfontosabb gazdasági partnere az Európai Unión kívül, amit mutat az is, hogy a tavalyi évben az Európába irányuló kínai beruházások 31 százaléka hazánkba érkezett - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten. Szijjártó kiemelte, hogy a magyar kormány a jövőben is mindenben támogatni fogja a kínai beruházásokat.
Három rövid hír, három kis szösszenet. Ezeket szedtük most össze önöknek, hogy bemutassuk milyen is az a rettegett ukrán korrupciós helyzet, és hogyan áll ehhez az egészhez Európa.
Majdnem sikerült 315 jelöltet bemutatni, ami az alacsonyra tett mérce megugrásának is tekinthető. Persze, nem sikerült a beígért embertömeget megmozgatni, de ahhoz képest, hogy háromnál több ember…