Azon gondolkozom, hogy akinek magyarázni kell, hogy miért fontos, lényeges és jó dolog, hogy az amerikai elnök a magyar miniszterelnököt fogadja Washingtonban, az vajon milyen világban él? Kicsit több mint egy évvel ezelőtt a nyugati világot agyonnyalogató haladók teljes egyetértésben voltak abban, hogy az USA a demokrácia fellegvára, tudták és értették, hogy a világ egyik vezető hatalmáról van szó, ahol országok sorsa felett döntenek a mai napig (arra most nem térek ki, hogy ez jó-e vagy rossz). Mindenki vágyott a tengeren túlra, vágyták belélegezni a “szabad levegőt” és egy pillanatra sem kérdőjelezték meg a Biden-kormányzat kijelentéseit akár az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban sem. Most, egy évvel azután, hogy az amerikaiak választottak egy új elnököt, s vele együtt egy új világot, hirtelen a belpesti haladárok teljesen jelentéktelennek tekintik Amerikát és azt, hogy Trump kivel, mikor, miről és miért tárgyal, milyen intézkedéseket hoz, stb. Ezek a haladárok azok, akiknek ugye független véleményük van, ami soha nem attól változik, hogy éppen mit írnak a telexes, 444-es propagandisták, meg éppen mit irogat a kommentminiszterelnök (loptam). Ők azok a haladárok, akik szerint a saját életükre a Magyar Nemzeti Bank eltűnt 500 milliárdja van hatással - amiben egyébként folyik a nyomozás -, de azt nem tartják fontosnak, hogy Orbán elintézi-e, hogy továbbra se kelljen szinte tudomást se vennünk a fűtésszámlánkról az olcsó orosz gáz miatt. De a haladárok szerint az sincs hatással az életükre, hogy a magyar miniszterelnök el tudja-e érni, hogy a lehető legjobb megoldás szerint Budapesten találkozzon Trump és Putyin és megegyezzenek végre arról, hogy lezárjanak egy véres háborút néhány ezer kilométerre a belpesti albérletektől. Szerintük ez mind lényegtelen, mert ki az a Zsolti bácsi és krumpli. Tehát ott fejezem be, ahol elkezdtem, nem tudom, hogy azok, akiknek magyarázni kell a mai találkozó fontosságát, az milyen világban él, de azt tudom, hogy nem ugyanabban, mint én és még néhány millió magyar honfitársam. Van baj a toronyban az biztos.

Menczer Tamás szerint a Tisza Párt képtelen jelöltet állítani.
A Fidesz kommunikációs igazgatója Solymárról üzent Magyar Péternek: ha lenne bátorsága, vele szemben indulna el a választáson.

Kattints a…

A külgazdasági és külügyminiszter szerint ez új fejezet a magyar–amerikai energetikai együttműködésben, és kulcsfontosságú, hogy Magyarország mentességet kapjon az energiaügyi szankciók alól.

Kattints…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye